Magyarországnak az a regionális versenyelőnye, ami a 90-es évek elején megvolt, mára szertefoszolt. Az évezred elején valós verseny volt Bécs és Budapest között, de 2010-es évekre Szlovákia is lehagyott minket és lassan Romániával sem vagyunk egy mezőnyben. Felkészül Szerbia és Albánia…

Románia, az Európai Unió egyik leggyorsabban növekvő tagállama 2022-ben csatlakozhat az euróövezethez, mihelyt elkezd emelkedni legszegényebb polgárainak jövedelme – jelentette ki a román külügyminiszter egy hétfőn megjelent lapnyilatkozatban.

Teodor Melescanu a Rzeczpospolita című lengyel újságnak elmondta, hogy Románia már most teljesíti a tagság összes hivatalos követelményét(!!!), “így akár holnap” csatlakozhatna az euróövezethez. A kormány azonban attól tart, hogy ez kedvezőtlen következményekkel járna a legszegényebbek, a nyugdíjasok jövedelmeire.

5,5 százalékos gazdasági növekedés

Mi magyarok, már annak is örülünk, ha nem zsugorodik tovább a gazdaságunk, közben Romániában az idei második negyedévben a román gazdaság teljesítménye 5,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, negyedéves összevetésben a hazai össztermék (GDP) 1,6 százalékkal bővült, az első fél évben pedig 5,8 százalékos növekedést mértek éves szinten.

HÍRHUGÓ 0% PROPAGANDA 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS