Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Csak most vasárnap fognak róla voksolni a paksi emberek, de ez neki nem akadály egy kis mutyikához. Lehet, hogy korai az öröme mert egy erős független a kihívója.

Most vasárnap időközi polgármester-választást tartanak Pakson, mivel az előző polgármesterből miniszter lett. Két esélyes jelölt van. A Fideszes jelölt Szabó Péter, Ő a történetünk főhőse, akit meg se választottak még máris sikerült neki egy kicsit mutyiznia. A másik Mezősi Árpád, aki független jelöltként indul a szeptember 10-i időközi polgármester-választáson.

Miután Paks polgármesterét, Süli Jánost kinevezték a Paks 2 beruházásért felelős miniszternek, a város irányítását ideiglenesen Szabó Péter fideszes alpolgármester vette át, akinek a nevéhez azóta két súlyosan etikátlan és törvénytelen döntés is fűződik. Szabó Péter mindkét ügyben mélyen hallgat.

Szabó Péter előterjesztésére döntött úgy nyáron a képviselő testület rendkívüli ülésen, hogy kiemelt beruházási övezetté nyilvánít két olyan területet, melyek Kovács Sándor önkormányzati képviselő, a Fidesz paksi elnökének a tulajdonában vannak.

Persze Szabó a légóvodásabb védekezéssel sikerült előállnia , miszerint nem tudta, hogy a kérdéses terület a helyi Fidesz vezér tulajdonában van – akinek amúgy a döntés előtt jeleznie kellett volna érintettségét, de valahogy elfelejtődött. :((

De egy mutyi, nem mutyi, tartja a Fideszes mondás. Szabó Péter még egy kicsit meg is támogatta anyagilag Orbán helytartóját: egy önkormányzati tulajdonú cégben jó fizetésért igazgatósági taggá is választották egy másik képviselővel együtt. Ráadásul ezt úgy sikerült megugrani, hogy az igazgatósági tagság összeférhetetlen az önkormányzati képviselői tisztséggel.

Szabó kihívója Mezősi Árpád indult már választáson, egy hajszállal maradt csak le a Fideszes jelölt mögött, tehát nem mondható az el, hogy  ez egy lefutott meccs lenne. Ráadásul csupán még két nagyon pici pártnak van jelöltje: a Környezetvédők Pártjának (ilyen is van XD) meg a Munkáspártnak.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here