Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Botrányos mondatok hangzottak el a Mészáros Lőrinc által tulajdonolt televízióban. A magyar közállapotokat jól jelzi, hogy a vérlázító mondatok ügyében nagy a hallgatás. Az MSZP az első aki tiltakozik, de elvárjuk, hogy mindenki megszólaljon!

Tegnap számoltunk be arról, hogy az Echo TV nevű, nyíltan Fidesz kötődésű csatorna Troll című műsorában Szarvas Szilveszternek, aki a Pesti Srácok egyik főpropagandistája, sikerült előadnia egy olyan gondolatmenetet, melynek lényege az, hogy baj, hogy él Botka László.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje inkább sokkal jobban tenné, ha nem is élne. Szarvas kívánsága, így hangzott:

“Hány Botka László él Magyarországon? Egy él, de az is sok. Tehát egynek sem kellene élnie!”- majd kedélyesen röhögcsél

 

Azonban az eset mára az MSZP-nél is kiküldte a biztosítékot. Molnár Gyula, az MSZP elnöke ma egy rendkívüli sajtótájékoztatón,  elmondta

1.) A Fidesz fél a 2018-as választásoktól, ha nem így lenne nem tenne meg minden gerinctelen dolgot a választási győzelemért. Gondoljunk csak az erdélyi szavazatokra.

2.) A Fidesz minden eszközzel, koptatja és fenyegeti Botka Lászlót. S itt emelte ki az Echo TV-s kiszólását, melyet egyértelmű uszításnak minősített. Elmondta, hogy az ellenfelet le kell győzni, de fizikális megsemmisítés nagyon messze van a vállalható politikai stílustól.

Molnár felszólította a többi ellenzéki pártot is, hogy ne maradjon néma ebben az ügyben, hiszen ez az eset olyan példátlan, hogy mindenkinek félre kell tennie az egyéni érdekeit.

Meglepő, hogy a média függetlenebb fele is hallgat. Pedig az elhangzott mondatok súlyából következik: a botrány nem kérdés. A legnagyobb baloldali ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltjének haláláról megy a diskurzus, érted? Értem én, hogy sok szart nyeltünk már le a Fidesztől, de azért a politikai ellenfél fizikai létezésének, pontosabban nem létezésének a vágya azért kibaszott erős. Ezen minden jóérzésű embernek fel kell háborodnia, pártállástól függetlenül.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here