Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP egy olyan javaslatot tett le az asztalra, amivel valóban jelentősen lehetne a lakossági terheket csökkenteni.

Az MSZP törvényjavaslatot nyújtott be, hogy a kormány csökkentse tovább a lakosság rezsiköltségeit, írja az Index.

A szakmailag alaposan kidolgozott javaslat háttere egy korábbi  adatigénylésből derült ki, hogy a földgáz állami nagykereskedelmével foglalkozó cégnek valójában 2016-ban 50,8 milliárd forinttal több volt a bevétele, mint a kiadása, vagyis az állami gáznagykereskedő több mint 50 milliárd forint haszonnal adta tovább a szintén államosított lakossági szolgáltatóknak a földgázt tavaly. Így logikus az MSZP javaslata, hiszen ezt az 50 milliárd extraprofitot valóban oda lehetne adni a családoknak.

2014 elejéhez képest az energiahordozók, így a földgáz világpiaci ára meredeken csökkent. Ezt a csökkenést azonban a magyarországi hatósági ár nem követte, az állam továbbra is ugyanannyit kér például a földgázért, mint amennyit a 2014-es választási kampány idején.

A szocialisták javaslata szerint 32 százalékkal lehetne csökkenteni a földgáz árát az átlagfogyasztás mértékéig, 10-10 százalékkal pedig az áram- és távhő árát, de ezt most lenyeli az állami cég.

Németh Szilárd, aki rezsibiztosként tevékenykedik érthető módon hallgat az állami extraprofitról. A Fidesz rezsiügyi politikusa a szocialisták javaslatról nem beszélt még érdemben, hiszen az most épp az őszi, sorosista utcai zavargások kamujával van elfoglalva, ami már a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke is cáfolt.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here