Önkormányzatiság, egészségügyi ellátás, tornatermek, munkahelyek és jegybanki alkalmazottak Jamaicában. Ülésezett a parlament.

A kormány megcsúfolja az önkormányzatiságot Szakács László az önkormányzatok napja alkalmából arról beszélt, hogy a kormány megcsúfolja a rendszerváltás egyik legfontosabb eszméjét, az önkormányzatiságot.

Hangsúlyozta: 1989-90 környékén azért kellett lecserélni a tanácsrendszert, mert nem szerették volna, hogy egy párt központjából mondják meg, mi történjen a településeken, 2010-ben azonban a kormány “hátraarcot csinált” és megint egy párt központjában születnek a döntések.

Kifogásolta, hogy elvették az önkormányzatoktól az egészségügyi és a oktatási intézményeket, és azt ígérte, hogy a kormányváltás után visszaadják a helyi önkormányzatok hatásköreit, a helyi egészségügyi alapellátást és az iskolákat is.

A diósgyőri egészségügyi ellátás jövőjéről

Varga László a diósgyőri egészségügyi ellátás jövőjéről kérdezett. Mint felidézte, az egészségügyi államtitkár korábban bejelentette: szuperkórházat hoznak létre. Ez április 1-jével meg is történt, de szerinte csak egyszerű kórházösszevonás valósult meg, s egyre szűkülő ellátást kapnak az emberek, különösen Diósgyőr környékén.

Mit kerestek a jegybank alkalmazottai Jamaicában?

Burány Sándor arra várt választ, mit kerestek a jegybank alkalmazottai Jamaicában akkor, amikor ott semmilyen, a Magyar Nemzeti Bank munkájához kapcsolódó jelentős esemény nem volt?

Mikor lesz kórházi ellátás Újpesten?

Horváth Imre arra várt választ, lesz-e Újpesten újra aktív kórházi ellátás? Emlékeztetett: a kórházbezáráskor száz új ágyat ígértek a Honvéd kórházban, ám ennek szerinte nyoma sincs.

Mikor épül uszoda Siófokon?

Harangozó Gábor arról beszélt, hogy Siófokon évekkel ezelőtt lebontották a régi uszodát, de azóta sem épült a helyére új, ezért a városban nincs olyan létesítmény, amelyben a gyermekek meg tudnának tanulni úszni.

A lakosság ígéretet kapott arra, hogy felhúznak egy új létesítményt, de hiába pályáztak, mégis kimaradtak az uszodaépítési program mindkét üteméből – tette hozzá, azt kérdezve, mikor készül el az új uszoda a Balaton legnagyobb városában.

Miért nem épültek fel a beígért tornatermek?

Bangóné Borbély Ildikó azt mondta, hogy 2012-ben vezették be a mindennapos testnevelést, de az ahhoz szükséges feltételek azóta sem teljesültek.

A kormány által 2014-ben beígért 26 tornateremből eddig csak 13-at, a 25 tanuszodából pedig csak egyet adtak át – mondta. Mi kell még ahhoz, hogy ezek a tornatermek megépüljenek? – kérdezte a képviselő, aki arra is kíváncsi volt, hogy a Kabán elkészült tornatermet miért nem vehették igénybe idén szeptemberben a gyerekek.

Meddig még?

Gúr Nándor felszólalásában egy egészségügyi kutatásra hivatkozva azt mondta: évente 32 ezerrel több ember hal meg, mint indokolt lenne. Szóvá tette azt is, hogy elnehezül az oktatáshoz hozzáférés lehetősége.

A politikus bírálta azt is, hogy egy angyalföldi iskolában egy volt fideszes képviselő lett iskolaigazgató, míg Kazincbarcikán a közalkalmazottak egyértelmű támogató véleményével szemben egy másik jelöltet nevezett ki az Emmi.

Hogyan segít a pécsieknek a kormány?

Szakács László azt firtatta, hogyan segít a kormány a pécsieknek. Szerinte augusztusban gyámság alá helyezték a város polgármesterét, egy “fideszes pártbizottság” jár el a város ügyeiben.

Hozzátette: Pécsnek 7,5 milliárd forint az adóssága. Szerinte a kormány most szét akarja hordani a “családi ezüstöt”. Azt kérdezte, igaz-e hogy állami tulajdonba kerül a pécs-pogányi reptér, majd rögtön bérbe is adja Roszatomnak. Igaz-e, hogy a kormány a segítségért cserébe rá akarja tenni a kezét a közműszolgáltató cégekre, illetve a frekventált helyen lévő ingatlanokra? – kérdezte.

Nemzeti tejfakasztó, énekléssel, keksszel és zsemlével

Bangóné Borbély Ildikó napirend utáni felszólalása.

Hol van a megígért 1 millió munkahely?

Teleki László napirend utáni kérdése.

MEGOSZTÁS