Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mráz Ágoston Sámuel, a kormányközeli nézőpont csoport vezetője a Heti Válasznak adott riportban megdöbbentő kijelentéseket mondott a Nemzeti Konzultáció valódi céljáról- szúrta ki az index

A  nyomtatott médiában is szokott lenni páros interjú, a Heti Válasz is ennek keretében kérdezgette Mráz Ágoston Sámuel kormányközeli, és Török Gábor kormánytól távolibb politikai elemző.

Természetesen felmerült az a kérdés is, hogy visszaküldik-e a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációs ívet, Mráz Ágoston első körben azzal replikázott, hogy „mi szól ellene?”, mire egy kérdéssel később Török egy Navracsics-idézettel vágott vissza: „A készülődő választási kampány retorikai elemének tartom”.

Mráz, ezután olyan mondatokat mondott, hogy az ember szeme elkerekedik:

„Fogalmazzunk úgy, hogy itt nem minőségi, hanem mennyiségi alapú kampányról van szó. Tényleg nem az a lényeges, hogy ki hány százalékkal válaszol igennel vagy nemmel a kérdésre, hanem az: hányan támogatnak részvételükkel egy ilyen akciót.”

Tetszik érteni: k@rva mindegy az, hogy Te igennel vagy nemmel válaszolsz. Egy Nemzeti KONZULTÁCIÓN, aminek az volt a szlogenje egy jó ideig, hogy számít az ön véleménye.

Török Gábornak is leeset, hogy itt egy csúnya elszólásról van szó, ezért visszakérdezett, hogy hogyan, de a fideszes főtojás csak tetézte és szépíteni próbált:

„Fél mondattal mindig el lehet mondani, hány millió ember fejezete ki az akaratát. Lehet, hogy nem mutatkozik a legkreatívabbnak hat hónap után újra egy konzultáció, de a kormánynak több szempontból előnyös”

Most figyelj: hogyha esetleg még is fontos lenne az ön véleménye a kormánynak, akkor sem több az mint egy félmondat. No, ez a Nemzeti Konzultáció, egy fél mondat a kormány kommunikációjában, ahol tök mindegy mit mondasz.

A kormányközeli elemző őszintesége már-már zavarbaejtő. A nyilatkozatából különösebb logikai csavar nélkül levezethető, hogy a kormány arra költi a közpént, hogy a választások előtt egyben tartsa a Fidesz szavazótáborát.

Gyakorlati haszna pedig csak annyi az egésznek – az adóforintokból elköltött milliárdoknak – hogy a kormánynak mindig lesz egy fél mondata a vitákban.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here