Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Zajlanak az események a baloldalon. Az MSZP-nek úgy látszik jót tett ez a hét. Egyszerűen jól kommunikál. Laza, érthető időnként vicces.

Kedden, szerdán, csütörtökön az MSZP kifejezetten jól mozdult meg. Olyannyira, hogy szinte mindegyik megmozdulásukról lehetett volna írni, sőt volt olyan amiről írtunk is természetesen.  Ez azonban a kedvencem. Imádom.

Történt az tegnap, hogy Csintalan Sándor jelezte, hogy visszatérne az MSZP-be. Sőt rögtön pártelnök is lenne. Elmondása szerint az éjjel rémálmai voltak, hogy eltűnik Horn Gyula pártja így abban segítene, hogy egy év alatt összerántaná a „céget”.

Bár Csintalan rémálmait szétoszlathatja, hogy több neves politológus is jelezte, hogy az MSZP nem fog eltűnni, hiszen egy nagyon erős 800 ezres bázisa van akik kitartanak a pártjuk mellett. Lengyel László neves elemző jelezte, hogy az MSZP több mint egy párt, az egy baloldali kultúra. Ezt persze sokan nem is értik, hogy milyen erős kötödést jelent.

Csintalan korábban MSZP-s politikus volt. 2002-ben távozott a pártból, majd nem sokkal rá belépett a Fideszbe. Köztudottan Simicska Lajossal ápol igen szoros barátságot. A jobboldali milliárdos a kisebbik jobboldali párt mellett tette le a voksát, a Jobbikot segíti plakát helyekkel, média megjelenésekkel s még ki tudja mivel.

Ezért lehet nem véletlen, hogy Csintalan az MSZP-s csatlakozási szándéka közben is Jobbikozot egy kicsit, méghozzá szerinte egy ellenzéki kerekasztal kellene, ahol a Jobbik is ott van. Bár pontosan nem értjük ez a kiváló recept miért erősítené az MSZP bázisát…

Persze ilyen előtörténettel az MSZP nem mondhat igent egy ilyen felajánlásra. Egy korábbi politikusuk, aki kilép, majd 2017-ig Fidesz tag, aztán a Jobbikhoz közeli milliárdos TV-jénél dolgozik furcsán mutatna, nem hogy MSZP elnöknek, de MSZP tagnak is, lássuk be. De nyilván meg sem akarták sérteni, ezért egy zseniálisan kellemes poénnal utasították el Csintalant. Íme a közleményük:

„Csintalan Sándor olyan pártok felett álló közkincs, akit egy párt sem sajátíthat ki saját maga számára. Mi sem tesszük”

Persze, ha Csintalan Sándor valóban szeretné segíteni az MSZP-t azt nyilván párton kívüliként is meg tudja tenni. Csillogó szemekkel várja a HírHugó, hogy ez most egy jobboldali keverés volt vagy egy valódi segítő szándék. Ha a második, akkor egy szép gesztus, ha az első akkor mindenki minősítse maga. Egy dolog biztos: segítsen neked a Csintalan! 😉

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here