Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tegnap Lendvai Ildikó volt az ATV egyik műsorának vendége, ahol elemezte az ünnepi beszédeket és eközben érdekes összefüggésekre hívta fel a figyelmet.

Az ünnep beszédeit értékelték közéleti személyiségek az ATV-n tegnap. Ebben a műsorban mondta el Lendvai Ildikó, hogy neki úgy adódott, hogy Orbánt és Vonát egymás után látta a TV-ben.

Majd egy megdöbbentő fordulattal folytatta az MSZP korábbi elnöke: és a Vona beszédben láttam Orbánt fiatal kiadásban. Persze, nem maradt levegőben a kijelentés, Lendvai rögtön kőkemény magyarázattal is szolgált.

Hát nem csak azért mert egy fekete fiú úgy mint Orbán és retorikailag erős mondatokkal lép fel, hanem azért is mert, a beszéde lényege az volt, hogy ő orbánabb mint Orbán. Ő találta ki a kerítést nem Orbán, Ő az, aki alkotmány módosítást akar a migráció ellen és nem annyira Orbánék akarják. Tehát, mintha egy házi versenyen Ő az Orbán sportágában futna, ami nem a Mi sportágunk.

Vona nem először véli úgy, hogy a Jobbik és Fidesz politikája nagyon hasonló. A parlamentben többször is hangsúlyozta már a kisebbik jobboldali párt elnöke, hogy a Fidesz a Jobbik programját hajtja végre. Persze, itt felmerült egy jogos kérdés, amit még anno valaki a Gyakori kérdésen tett fel, hogy hogyan is várhatnánk más politikát az emberek a Jobbiktól, ha Vona úgy látja, hogy a Fidesz az ő programjukat csinálja meg?

Ezt már mi tesszük hozzá, hogy nyilván Vona helyesnek gondolja Orbán politikáját, hiszen mindkettő politikus jobboldali. Ugyanaz az értékrend, ugyanazok a megoldások. A valódi változás csak balról jöhet.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here