Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Beszéltek vele telefonon? Nem. De biztos, hogy nem beszéltek vele? Mondom, hogy nem. De én tudom, hogy a tántijuk nénjének az ismerőse felhívta. Az lehet. Tehát akkor tárgyaltak?!

Egyszerűen mint a rossz értetlenkedő anyósok, na pont olyan színvonalra csúszott le a média egy ideje ha a baloldali bármiről van szó. Valaki ezerszer cáfol valamit, de az anyós elfelejtette bevenni a cavintont, így nem értődik meg a válasz. Az egész csak egy műbalhé gerjesztés, mint ahogy a lattmanakármis kavarás is az volt.

Itt a legújabb csodás keverés a médiából. Tegnap este futótűzként terjedt el, hogy az MSZP hazugságba keveredett Balázs Péterrel kapcsolatban…

Ma reggel volt alkalmam megnézni, meghallgatni az ominózus beszélgetést – többször is meghallgattam, mert sehol sem találtam benne, hogy Tóth Bertalan azt mondta volna, hogy az MSZP megkérdezte Balázs Pétert a miniszterelnök-jelöltségről.

Amit Balázs Péter mondott, “nem hívtak az MSZP-től” – az igaz. És Tóth Bertalan sem mondott mást.

Nem igaz viszont az ATV cikkében olvasható “ Az ATV Egyenes Beszédben a szocialisták frakcióvezetője elmondta, Balázs Péter lehetne a közös miniszterelnök-jelölt, informálisan, telefonon már egyeztettek is vele. ”

Mivel lehet ezt bizonyítani? Hát a tegnap esti – Tóth Bertalan és Rónai Egon közötti – beszélgetés meghallgatásával. Felhívom a figyelmet a beszélgetés 03.04 percnél elhangzott részletére, amikor is Rónai Egon megkérdezte Tóth Bertalant, hogy Balázs Pétert megkérdezték-e: “mint ahogy mondtam a tárgyaló-delegáció megkezdi a tárgyalásokat, erre még nem került sor ”

 

Erre Rónai Egon megállapította: “tehát még nem hívták fel Balázs Pétert telefonon”

pár másodperccel később szintén Rónai Egon: “Balázs Pétert megkérdezték…”

És ezt követően már a további műsor slágere az lett, hogy nem értik az MSZP-t miért mondják, hogy beszéltek Balázs Péterrel, amikor ez nem is igaz. Valóban nem igaz. De nem is állította az MSZP és Tóth Bertalan az ellenkezőjét.

 

A beszélgetés szövege az idevonatkozó részről:

 

“- ….és akkor? Ki lesz a miniszterelnök-jelöltjük?

– Természetesen sokféle ötlet merült fel, az utóbbi időben hallottunk Balázs Péterről, nekem az a személyes véleményem, hogy – miután hét végén hallhattunk egy kutatást, ami azt mondta ki, hogy kettő és félmillió választópolgár egy baloldali együttműködésre szavazna, meglenne az esély arra, hogy leváltsa a Fideszt. Ez 3-400 ezer szavazóval több, mint amennyi a Fidesznek van. Tehát van esély a kormányváltásra, van esély a választási győzelemre. Balázs Péter ezt a győzelmet tudja segíteni és tud olyan közös miniszterelnök jelöltje lenni a baloldalnak, a baloldali együttműködésnek amely elvezet a választási győzelemhez, személy szerint én ezt tudom támogatni.

 

– Ha Balázs Péter tud baloldali közös miniszterelnök-jelölt lenni – mondja -, de hát nem Balázs Péter dolga… Akkor ez most azt jelenti, az MSZP őt jelöli abban a reményben, hogy a többiek mellé állnak?

 

– Erről még a testületi döntések nem születtek meg,…

 

– Ma születnek meg, csak nincs ott éppen?

 

– Én most nem vagyok ott, de nem biztos, hogy a mai elnökségi ülésen döntünk, ezen a héten lesz még egy választmányi ülésünk is, – nagyjából olyan 3-4 naponta ülésezik az elnökség – ami nagyon helyes ebben az időszakban, én tagja vagyok annak a tárgyalódelegációnak amely a többi párttal tárgyal, holnap Országos Választási Bizottsági ülésünk van, (nyilván a választókat ez annyira nem érdekli, hogy milyen időszakokban szoktunk beszélgetni) én szeretném ha elkezdődnének a tárgyalások…

 

– nem üléseznek sokat?

– nyilván muszáj ülésezni ha közös álláspontot akarunk kialakítani….

 

– tegye meg már, hogy válaszol! Van más név most az MSZP elnöksége előtt?

– nincs

 

– tehát ha döntés születik, akkor Balázs Péter melletti döntés születik, vagy az elutasítása

– nyilván, hogy Balázs Péternek is kell ehhez, szava legyen, – a mai műsorban majd fog erre talán válaszolni – mi…

 

– még nem kérdezték erről meg?

– mint ahogy mondtam a tárgyaló-delegáció megkezdi a tárgyalásokat, erre még nem került sor (03,04 percnél)

 

– tehát még nem hívták fel Balázs Pétert telefonon,

– beszélgetések, telefonbeszélgetések mindig vannak, de ahogy ezt a múltkori műsorban is mondtam, a szocialista pártnak vannak testületei, még ezekben a testületekben döntés nem született,…

 

– Balázs Pétert megkérdezték, ő az egyetlen jelöltjük, döntés még nem született – de lehet, hogy éppen most születik, miközben itt beszélgetünk, …

 

– azt szeretném, hogy minél előbb döntés szülessen, minél előbb lehessen arról tárgyalni, hogy akár Balázs Péter lehet-e az a közös miniszterelnök-jelölt, aki össze tudja fogni a baloldali pártokat, és tudunk olyan együttműködést kialakítani, amivel el tudunk végre indulni a választási kampányban, mert végül is az a legfontosabb, hogy a választóknak bemutassuk a jelöltünket, bemutassuk a programunkat, és azt a két és félmillió szavazót, csak egybe kéne terelni, csak meg kéne adni az esélyt, a hitet nekik arra, hogy tudjanak egy baloldali együttműködésre szavazni…

 

– Balázs Péter már a…

– Balázs Péter egy nagyon komoly európai politikus, ismerjük a szakmai életútját, tudjuk, hogy az integrációs tárgyalásokban részt vett, tudjuk, hogy az első Európai Bizottság biztosa volt Magyarországnak, volt Magyarország külügyminisztere, tehát a szakmai felkészültsége azt gondolom, hogy megkérdőjelezhetetlen. Arra van szükség, hogy egy ilyen europer ember igent mondjon és a pártoknak pedig, hogy őt tudják támogatni.

 

– az ajánlatuk az annyi, hogy legyen valaki, vagyis Balázs Péter az MSZP miniszterelnök-jelöltje, vagy van más is, tehát…

 

– ahogy fogalmaztam, az így van, tehát ahogy fogalmaztam…, ki kell indulni nyilván a népszerűségi adatokból, tehát most az MSZP-nek önmagában van egy miniszterelnök-jelöltje – én nem látom, hogy az választási győzelemhez vezetne… Nekünk az a felelősségünk, hogy bárki, bármit mond, a baloldalon még mindig mi vagyunk a legtámogatottabb párt, nekünk ebben van felelősségünk, ezért arra kell törekedni, hogy közös miniszterelnök-jelölt legyen… lehet itt operálni, a választókat a konstrukció nem érdekli. Az érdekli, hogy valaki legyen az élen, legyen egy koherens baloldali program, és legyenek olyan egyéni jelöltek, akikkel le lehet győzni a Fideszt. Én biztos, hogy ezért fogok dolgozni.

– váltsunk egy másik témára….”

Hát így, engem nem zavar úgy se nézek már TV-t. Minek?

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here