Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tóth József, az MSZP sikerpolgármestere egy csellel túl járt a Fidesz eszén, a bíróság is döntött: a XIII. kerületnek adott igazat.

Volt sok önkormányzat, aki nem örült annak, hogy az oktatási intézményeit elviszi az állam. Többek között azért, mert nem kevés forrás fordítottak rájuk az elmúlt években, hogy modern színvonalas körülmények között tanulhassanak bennük a gyerekek. A  XIII. kerületi önkormányzat azonban részben kicselezte az iskolák államosításáról szóló törvényt.
Úgy, hogy társasházzá alakított négy iskoláját, így nem kellett teljesen átadni az iskolákat az államnak. A kormányhivatal megtámadta a határozatot, a bíróság viszont az önkormányzatnak adott igazat.

Az index beszámolt róla, hogy a kormány, majd a parlament is úgy döntött, hogy 2017. január 1-jétől elvették az iskolák működtetését az összes önkormányzattól, vagyis állami kézbe (a Klikhez) került a fenntartás és az üzemeltetés. Az egyházakkal és az alapítványokkal ellentétben az önkormányzatok tehát ettől az évtől kezdve nem működtethetnek iskolákat, a jelenlegi épületeket át kellett adniuk az állami feladatra.

A XIII. kerület társasházas cselét az állam vitatta, a fővárosi kormányhivatal meg is támadta a bíróságon. A bíróság jogerős ítéletével megállapította, hogy a kormányhivatal keresete nem alapos, ezért azt elutasította, sőt azt is kimondta, hogy  a képviselő-testület határozata jogszerű volt – közölte az Indexszel a XIII. kerületi önkormányzat.

A társasházi csel miatt az önkormányzatnál maradt:

  • a Németh László Gimnáziumban az önálló épületben lévő tanuszoda,
  • a Herman Ottó Tagiskolában a szintén önálló épületben lévő tanuszoda,
  • a Csata utcai Általános iskolában a Sportcsarnok épülete,
  • a Prizma Váci úti épületében lévő, önálló bejárattal és házszámozással rendelkező épületrész.

A bíróság szerint tehát helyes volt az előterjesztés indoka, amely szerint „az önkormányzati ingatlanvagyon védelme érdekében a négy oktatási intézmény esetében az iskolának otthont adó ingatlan társasházzá alakításával lehetséges elérni azt, hogy kizárólag és kifejezetten csak a köznevelési feladatot ellátó ingatlanrészek kerüljenek átadásra; ezen iskolák esetében ugyanis egyes ingatlanrészek nem közoktatási, közművelődési funkciót töltenek, be így azok átadása nem szükséges.”

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here