A Jobbikhoz közeli kuruc.info így parodizálta a liberálisokat pár éve.
A Jobbikhoz közeli kuruc.info így parodizálta a liberálisokat pár éve.
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Vona Gábor egy meglepő nyilatkozatot adott az egyre inkább ismét lakájmédiává silányuló Magyar Nemzet-Hír TV tengelynek.

Vona nyilatkozatából kiderül, hogy a Momentumot és az LMP-t említi, mint lehetséges együttműködő partnereit a Jobbiknak  és ugyan mind a három párt egyedül indul majd a választáson, csak egy esetleges kormányzati együttműködésre lenne nyitott a Jobbik.

Arról most sem ejtett szót a kisebbik jobboldali párt elnöke, hogy az ismét csökkenő támogatottságával a Jobbik hogyan is nyerné meg a választást.  Sőt azt is mondta Vona, se tapogatózás, se tárgyalás nem volt idáig, nem is fog kezdeményezni, de  „történelmi helyzetben” lehet szükség egyezségre. Valaki majd szóljon már neki, hogy történelmi helyzet van…

Sok kritika éri a Jobbikot, hogy a hatalomért képes feladni az elveit. De Vona bejelentése azért is érdekes, mert nemrég a Jobbik az LMP-t Új SZDSZ-nek titulálta, a Momentum mögött pedig SZDSZ befolyást vélelmezett. Az sem derül ki, hogy a Jobbik néppártosodásának vége esetleg egy haladó neoliberális párt lesz-e, kicsit náci hullámokkal?

Minden esetre egy jó hangulatú vitán is részt vett  a Jobbik képviselője az Budai Liberális Klubban, ahol szintén az együttműködés lehetőségéről elmélkedtek a volt SZDSZ székházban.

Az LMP mozgásai és érdekesnek bizonyulnak. A Jobbik „béruniós” kezdeményezéséhez az a Schiffer András csatlakozott, aki a baloldallal minden együttműködést elutasít.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here