Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Amikor ez az érdekes kinevezés megtörtént, nem kapott elég nagy figyelmet a médiában. Pedig erre megemlékezni érdemes, akár minden nap.

Volt olyan idő, nem is olyan régen, amikor szinte az összes nagyobb állami beruházást Simicska cége a KÖZGÉP nyert el. Aztán, Simicska elfelejtette, hogyan kell jó pályázatot írni és jött a Zukembergnél is tehetségesebb Mészáros Lőrinc, a két lábon járó zseni és ő váltotta a kihulló fogaskereket a gépezetben.

Nos igen, a KÖZGÉP élén történt változás az idén: még hozzá Vida „tolmácsot kérek” Ildikó, a NAV korábbi vezetőjét igazolta le Simicska a cég élére. Egy biztos, nemzetközi versenytárgyalásokra nem fog menni a cégvezető.

Vida Ildikót nem lehet felejteni. A ciklus elején az USÁ-ból kitiltottak 5-6 magyar kormánytisztségviselőt, állítólagos korrupciós vádakkal. Mai napig nem tudjuk, hogy ki volt a többi.

A kitiltási botrányban először felmerült, hogy Habony Árpád is érintett, de ő a Habonying néven elhíresült média akcióval cáfolta: egy aznapi újsággal a kezében posztolt az USÁ-ból egy képet.

Ezután derült ki, hogy a NAV vezető Vida Ildikó az egyik kitiltott, akinek sikerült a mentegetőzése közben elkövetnie egy mára szállóigévé vált bakit. Goodfriend amerikai diplomatát kereste fel a nagykövetségen a HírTV kameráival. A találkozó nem is maradt el, de amikor az amerikai diplomata megszólalt angolul, Vida a következőt mondta: Nem tudom mit mond. Tolmácsot szeretnék kérek!

Természetesen a mai napig nem tudjuk, hogy pontosan mi is volt a kitiltási botrány mögött. De az, hogy Simicska Lajos cégénél landolt Vida, arra emlékeztet minket, hogy bizony Lajos sem volt különb a Fidesznél. Hogy is lehetett volna, hiszen maga is rendszerszervező, mozgató volt.

A városi pletykákon már túl, most a Jobbik rendszerét igyekszik szervezgetni a mi Lajosunk, kevésbé sikeresen. Óriásplakát kampányok ide, Simicska pénzen megvett egykoron ballib véleményvezérek oda: a Jobbikot novemberben 10 százalékra mérték. A kisebbik jobboldali párt támogatottsága gyakorlatilag évek óta nem változik, ha meg igen akkor csökken.

Azt még egyenlőre nem tudjuk, hogy a Jobbik szán-e valami fontos szerepet Vida Ildikónak? 😉

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here