Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szerintünk erre Gyurcsány Ferenc sem számított, hogy kezdeményezése ilyen lépést vált ki. Minden esetre ez nem kedvező fordulat.

Az ősz közepén jelentette be Gyurcsány Ferenc, hogy aláírásokat gyűjt a pártja a Demokratikus Koalíció, hogy a határon túli magyarok ne szavazhassanak a parlamenti választáson. A kérdés valóban megosztja még a Jobbik táborát is, de lássuk be bárakárhány aláírást is sikerül összeszednie  a DK-nak, nincs az az isten, hogy a Fidesz módosítsa a választási törvényt.

Viszont egy nem várt reakció jelent meg, amolyan apró betűs hírként a magyar sajtóban: Gyurcsány Ferencnek üzent az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor. Az RMDSZ üzenete finoman szólva sem volt egy baráti üzenet.

Kelemen elég kemény hangon beszélt, s politikai támadásnak minősítette a DK kezdeményezését. Az interjúban politikai ragadozónak nevezte Gyurcsányt, aki a maga hasznát nézi. „Mit érdekli őt, hogy demokrata szerzett jogot nem vesz vissza? Mit érdekli, hogy ismét megosztja a kérdésben mára, hál’ istennek, szinte egységes magyar politikát?

Úgy tesz, mintha nagyszüleink szabad döntésükből kerültek volna Romániába. Üzenem neki: alakulhatott volna úgy, hogy én élek ott, ő meg itt.” Majd gondolatait így zárta, Kelemen Hunor szerint nem kell meglepődni az RMDSZ és a Fidesz viszonyának javulásán.

Kemény kritika ez és még keményebb, ha egy picit visszaemlékszünk az RMDSZ és a Fidesz viszonyára, ami finoman szólva sem volt baráti.

Az RMDSZ sokáig nem volt hajlandó beállni a Fidesz mögé. Olyannyira ellenséges volt a viszony, hogy a Fidesz egy ellen pártot kezdett el gründolni Erdélyben. Bár a projekt nem volt túl sikeres, olyan 70 ezernyi erdélyi támogatta a Fidesz-pártot, de az RMDSZ-nek egy-egy szorosabb körzetben okozott ez gondot.

Sőt, 2012-ben amikor a határon túli magyarokra is kiterjesztette a Fidesz a szavazati jogot, az RMDSZ-nél komolyan felmerült, hogy Magyarországon is bejegyzik a pártot és elindulnak a magyar választásokon is.

Nem indultak, de a 2014-es magyarországi választásokba semennyire sem avatkoztak be, ha csak azt nem nevezhetjük annak, hogy deklaráltan együttműködési megállapodásokat kötögettek az MSZP-vel.  Kampánytevékenységet viszont senkinek nem folytattak.

Így az erdélyi fidesz-párt bázisa mozdult meg 2014-ben, és a határon túlról  128 ezer szavazat érkezett, ebből az erdélyi olyan 70-80 ezerre tehető. Eltörpül ez a szám, hiszen az RMDSZ-nek olyan 400-500 ezer szavazója van.

Az is tény, hogy az RMDSZ és a Fidesz viszonya ebben a ciklusban sokat javult, sőt valamelyest a 2016-os kvótanépszavazási kampányba be szált az RMDSZ, de ez komoly belső feszültséget eredményezett a pártban. Finoman szólva sem volt egységes az RMDSZ, sőt.

Így nem is sikerült az érdemi áttörés a Fidesznek. Növekedett a regisztrált határon túli magyar szavazók száma, de továbbra is grammra-dekára ugyanannyi, 128 ezer voksolót tudott mozgósítani onnan a kormánypárt.

Itt érkezünk meg Gyurcsány komoly stratégiai hibájához: ez a 128 ezres tábor akár lehet félmilliós is, így jó nagy baromság az RMDSZ-t betolni a Fidesz fenekébe. Főként ezen előzmények ismeretében.

Bár az RMDSZ elkezdett regisztrálgatni, 2017. november 30-ai állapotok alapján érdemben nem lódult meg a beregisztrált szavazók száma, 270 ezer főről 306 ezerre elemelkedett. (ez a 2014-es állapotokhoz képest 100 ezer újabb szavazó), ebből az erdélyi kb 130 ezer fő.

Szóval komoly stratégiai hiba ez, egyrészt mert a célt nem tudja elérni Gyurcsány: szavazni fognak a határon túli magyarok. Másrészt, növelheti a regisztráltaknak a számát. Harmadrészt és ez a lényegesebb, az RMDSZ-t odalökheti a Fidesz mellé. Eddig nem volt egységes az erdélyi magyar képviselet  a Fidesz kérdésében, de azok akik a Fidesz ellen érvelnek nehéz helyzetbe kerültek: hogyan érveljenek így a baloldal vagy a távolságtartás mellett, ha folyton piszkálva vannak?

S negyedik, írtuk, hogy bár növekszik a regisztráltak száma, de a szavazási hajlandóság ezzel nem nőt automatikusan. (Ennek meg van a logikája, de most ezt nem fejtem ki) Viszont növelheti a szavazó kedvet.

Szögezzük le, hogy a baloldal többi pártja nem támogatja Gyurcsány kezdeményezését, de tudjuk, hogy ez lényegtelen, hiszen a Fidesz képes mindenből és mindenkiből mumust generálni. Látható az, hogy van tartaléka bőven a Fidesznek határon túl s látható az is, hogy komoly nyomás fog nehezülni az RMDSZ-re. Tehát, komoly stratégiai hiba, egy potenciális 400 ezres, eddig tök passzív tábort mozgósítani.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here