Hétvégén eldőlt, nem lesz teljes összefogás, hiszen a DK úgy döntött, hogy önálló listát állít és nem jelöl kihívót Orbán Viktorral szemben.

Hétvégén zárt ajtók mögött tartotta a Demokratikus Koalíció a listaállító gyűlését,  meglepő, hogy nem volt élő közvetítés az eseményről, sem a TV-ben, sem a Facebookon, hiszen a DK az ilyen eseményeit nyilvánosan szokta tartani. Egyes információk szerint, a DK vezetése nem volt abban biztos, hogy nem lesz konfliktusmentes a listaállítás, hiszen ezzel azt is eldöntötte a DK, hogy nem lesz teljes ellenzéki összefogás és külön listán indul.

Arról is döntöttek, hogy a párt nem állít Orbán Viktorral szemben kihívót, így a DK miniszterelnök-jelölt nélkül és egyedül vág neki a 2018-as választásoknak.

Ennél is meglepőbb, hogy kik maradtak le a befutóhelyekről a DK listáján. Nem került előkelő helyre a párt egyik legismertebb politikusa Vágó István, aki facebookon jelezte, hogy utolsó lett a DK listáján, igaz ezt ő kérte. Hogy miért? Az nem derül ki szűkszavú posztjából.

Szintén nem került fel a listára Hajdu László, a párt legnépszerűbb polgármestere, bár a polgármesteri tisztség és az országgyűlési képviselőség már összeférhetetlen, de a pártok általában azért teszik fel a listákra a népszerű polgármestereiket, hogy húzzák azt.

Kimaradt Szabó Zoltán is, aki a DK egyik legmeghatározóbb véleményembere Facebookon, Szabó a Horn-kormányban volt államtitkár és volt Erzsébetváros polgármestere is. Szabó mellett Kolbert István, az első Gyurcsány-kormány fejlesztési minisztere sincs a listán.

Valamint az is biztos, hogy nem lesz újra képviselő Avarkeszi Dezső, a Gyurcsány-kormány igazságügyi és rendészeti államtitkára.

Bár a DK programjában az egyik legfontosabb feladatnak az oktatást és az egészségügyet jelölte meg, ennek ellenére Arató Gergely, oktatási szakpolitikusuk és László Imre, egészségügyi szakpolitikusuk nem került befutóhelyre.

Szövetségesi fronton is komoly hiányok mutatkoznak ezen a listán. Bár 2017. szeptemberében Gyurcsány Ferenc és Bokros Lajos bejelentették, hogy a DK és a MoMa együtt indul a választásokon, sem Bokros Lajos, sem más MoMa-s politikus nincs a listán és a DK csak a Szolidaritást említi meg mint szövetségest. Ebből arra lehet következtetni, hogy a DK-nak nem sikerült megállapodnia a MoMa-val sem.

Hol vannak a fiatalok? -kérdezhetnénk, ugyanis nem kapott befutó helyet a párt ifjúsági szervezete az Ifjú Demokraták sem és egyetlen fiatal sincs a lista befutó helyein. Körmendi István az IDE elnöke még az első 30 helyre sem került fel.

A másik szövetséges a Szolidaritás is könnyen hoppon maradhat: ugyanis csupán a 7. helyre került Székely Sándor a Szolidaritás elnöke, ami nem biztos befutóhely. Bár a lista első 5 helyén van a párt 2 Európa Parlamenti képviselője is, akik vélhetően nem lesznek parlamenti képviselők. Azonban, ha átveszik a parlamenti mandátumukat és utána mondanak csak le róla, akkor nem a lista sorrendjébe történik a mandátum újraosztás, hanem a DK vezetősége jelölhet bárkit a mandátumra. S akkor már koránt sem biztos, hogy Székely Sándort fogják jelölni.

Ezt a trükköt játszotta el 2014-ben a DK Bauer Tamással, az SZDSZ korábbi képviselőjével is. Bauer úgy gondolta, hogy ő fog bekerülni a parlamentben Molnár Csaba megüresedett helyére, de a DK vezetése mást jelölt helyette. Bauer ezen megsértődött és lemondott a párt tisztségeiről is.

Összességében persze nem az a legnagyobb csalódás, hogy kik maradtak ki vagy kik maradtak le, hanem az, hogy a DK már nem akar teljes összefogást. Pedig mi tudjuk, hogy Orbán ellen a leghatékonyabb: a közös lista, közös miniszterelnök és közös 106 lett volna. Kár, hogy Gyurcsány ha így vagy úgy, de nemet mondott Karácsony Gergely korrekt megállapodási javaslatára.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 

 

MEGOSZTÁS