Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Karácsony Gergely, miniszterelnök-jelölt facebook oldalán tette közre azt a videót, melyben szülőfalújába látogat vissza. Felrobbantotta az internetet.

Jó eséllyel már Ön is látta Karácsony Gergely kis videóját, melyben szülőfalújába, Nyírtassra látogat vissza, hiszen több mint fél millióan kattintottak eddig rá s több ezeren osztották meg.

A hangerőt a jobb alsó sarokban kell felhúzni!

Nem meglepő ez, hiszen Karácsony őszintén beszél saját gyermekkoráról és a mai magyar rögvalóságról:

„Egy kicsi nyírségi faluban nőttem fel. Miután édesapám elhunyt, édesanyám egyedül nevelt fel a három testvéremmel. Mind a négyen diplomás, sikeres felnőttek lettünk. A mai magyar társadalomban, egy pici faluban, egy özvegyasszonynak mekkora esélye van arra, hogy felnevelje a 4 gyermekét úgy, hogy mind a 4 egyetemre jusson? Úgy látom nagyon kevés. És ez szörnyen elszomorító. Akkor fog jól működni Magyarország, ha az élet kevésbé napos oldalára született emberek is megkapják az esélyt a felemelkedésre – úgy, ahogy egykor én is megkaptam. Ezen szeretnék dolgozni.”

Az MSZP programbemutatóján jelentették be, hogy létrejött egy megállapodás a Párbeszéddel és a szocialisták miniszterelnök-jelöltje Karácsony Gergely lesz. Molnár Gyula úgy fogalmazott, hogy a legnagyobb párt és a legnépszerűbb politikus egymásra talált.

Nem is sokat tétlenkednek, a hétvégén Pécsen, ma pedig Miskolcon folytatják Karácsony Gergely, miniszterelnök-jelölti országjárását, melyet 16 órától az ATV is közvetít.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here