Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Bemutatta a Kétfarkú Kutyapárt a jelöltjeit, 54 helyen próbál meg a vicc párt elindulni, a maradék helyen pedig az ellenzék jelöltjét támogatják.

Izgalmasra sikerült a karácsony előtti időszak a demokratikus oldalon. Az MSZP és a DK bejelentette, hogy megállapodtak a 106 körzetről, nem indulnak egymás ellen.

Azonban az MSZP-nek sikerült kötnie egy másik megállapodást is: Karácsony Gergely lesz a párt miniszterelnök-jelöltje és a Párbeszéddel és a Liberálisokkal már biztos, hogy egy listán indulnak.

Szombaton pedig a Kétfarkú Kutyapárt mutatta be a helyi jelöltjeit. Kovács Gergely elmondta a HVG-nek, hogy 54 helyen indítanak jelöltet, a maradék 52 helyen pedig az ellenzéki jelöltet támogatják, hogy nélkülük veszítsék el a választásokat- poénkodott.

 

Kovács beszólt egyet Juhász Péternek is, az Együtt elnökének. A riporter azt kérdezte tőle, hogy várnak-e a támogatásért cserébe visszalépéseket? Kovács erre azt válaszolta, hogy Budapesti V. kerületében Horváth András indul, aki már 3 százalékon áll, míg Juhász Péter 5 százalékon.

Vajon vissza fog-e lépni Juhász Péter a Kétfarkú Kutyák javára?:))

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here