József Facebookon számolt be az elképesztő karácsonyi történetről: a gyermekének Legót vásárolt Karácsonyra a Tescoból, ám nem Legó volt a dobozban.

Az Index.hu szúrta ki Tordai József karácsonyi beszámolóját, azonban hamar kiderült nem egyedi esetről van szó, jó pár gyermeknek sikerült szomorúra a Karácsony!

József arról számolt be, hogy a Camponában a Tescoban Lego Techniket vásárolt Karácsonyra a gyereknek, azonban nem a csomagoláson szereplő játék, hanem kínai hamisítványok és újságpapír volt a dobozban. Facebook poszt alatt sok komment érkezett, melyből világos lett: nem egyedi esetről van szó, mások is a becsapás áldozatai lettek.

A férfi még december elején vásárolta meg a távirányítós Technics-legót, ami 28-30 ezer forintba került volna, de akciósan le volt értékelve a felére. Az Indexnek  elmondta, hogy kifejezetten ezért a játékért utazta be az összes boltot, mert ez volt, amire kisfia leginkább vágyott. Azonban csak a fa alatt derült  ki, hogy a vágyott játék helyett reklámújság és hamisítvány legókockák voltak csak a csomagolásban.

“Nem is az érdekel, hogy átvertek, hanem, hogy a kisfiam elsírta magát karácsonykor” – mondta József az Indexnek

Eddig másik kettő család jelentkezett, hogy náluk is kamu Lego volt a dobozban, az egyikük a csepeli, másikuk a váci úti Tescóban vette a méregdrága játékot. A közös mindhárom esetben,hogy Technic-típusú legókról van szó, és mindhármat egy Tescóban vásárolták.

 

Az Index felvette a kapcsolatot a  Tescóval, nekik  azt a választ adták, hogy „Ezúton is elnézést kérünk az érintett vásárlóktól. A holnapi napon haladéktalanul megkezdjük az eset kivizsgálását. Az érintett vásárlókat természetesen kártalanítjuk. A többi kérdésével kapcsolatban holnapig kérném a türelmét.”

Mivel az eset másokat is érinthet, kérjük oszd meg ezt a beszámolót!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

MEGOSZTÁS