Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Megdöbbentő információ látott napvilágot arról, hogy a Demokratikus Koalíció és MoMa miért nem indulnak közösen. Egy  Szolidaritás-alapítótag szerint Gyurcsányék kivágták Bokrosékat, mert nincs elég támogatottságuk.

2017 szeptemberében jelentette be Gyurcsány Ferenc és Bokros Lajos, hogy a 2018-as választásokon a pártjaik összefogva indulnak. Gyurcsány Ferenc ezt akkor Facebook-oldalán is megerősítette,  mint írta, céljuk nem változott minden demokratikus ellenzéki párttal együttműködni, tárgyalni szeretnének, és nincsenek feltételeik.

Éppen ezért hatalmas meglepetést keltett ellenzéki körökben, hogy amikor a DK aláírt egy együttműködési megállapodást a Szolidaritással nem volt jelen a MoMa. Többen találgatták, hogy miért nem sikerült végül is megállapodnia Gyurcsánynak és Bokrosnak?

DK-s vezető politikusok szerint a DK-MoMa megállapodás azért nem jött létre, mert a választási törvény szerint feloszlatják azt a pártot, amelyik két választáson nem indul és a MoMa nem indult a 2014-es parlamenti választásokon. Ezzel a magyarázattal azonban ellent mond az, hogy ha létrejött volna egy DK-MoMa közös lista, akkor teljesítette volna a MoMa az indulás feltételeit. Így nem törlik a KDNP-t se például.

Bokros Lajos a nyilvánosság előtt még nem indokolta, hogy miért nem sikerült megállapodniuk egymással.

Azonban most egy érdekes információ látott napvilágot. Hortobágyi István a DK-val szövetséges Szolidaritás kecskeméti alapítóvezetője, aki egyébként a 2014-es önkormányzati választáson az Együtt jelöltje is volt, hozta nyilvánosságra Facebook oldalán azt az információt, hogy igazából a DK vágta ki Bokros Lajost, mert nincs elég támogatottságuk az összefogáshoz.

Az is kiderül, hogy az információt neki egy Bokroshoz közeli főorvos megerősítette, de hogy pontosan ki, azt nem árulta el. Reméljük Bokros Lajos megtöri a csendet és elárulja, mi az oka annak, hogy a MoMá-nak és DK-nak nem sikerült megállapodnia.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here