Rég nem látott pozitív várakozás alakult ki az ellenzéki táboron belül, nagyon bizakodó a hangulat Karácsony Gergely és az MSZP szövetségének szereplését illetően. A HírHugó összeszedte a legjobb véleményeket!

Tavaly december elején, amikor az MSZP a programbemutatóján bejelentette, hogy összefogtak a Párbeszéddel, Karácsony Gergely azt ígérte, hogy vissza fogják adni a hitet a változást akaróknak és fel fogja kavarni az állóvizet.

Minden jel szerint ezt az ígéretét már máris teljesítette Karácsony, hiszen a Facebookon kialakuló vélemények között rég nem látott bizakodás olvasható ki. Nem meglepő, az ellenzéki tábor hívei le szeretnék váltani Orbánt és végre van egy formáció, amivel ez lehetségesnek látszik. Mi pedig összeszedtük a legjobb véleményeket, íme:

“Karácsony Gergely egy intelligens, értelmes vezető, nem a hatalom vágy vezérli mint Orbánt, Ő a nép mellett és nem ellen van. Legyen Karácsony én biztos vagyok a sikerben.”– Erzsébet, Miskolc

Még nagyon az elején vagyunk a kampánynak, de a Gergő népszerűsége és az emberek iránta való bizalma és szeretete már így is érezhető! Legyen Karácsony!”- Valéria, Miskolc

Én hiszek a közös értékeinkben; a szolidaritásban, az egyenlőségben és a szabadság eszméjében. Hiszem, hogy a Fidesz velejéig romlott rendszerét egy igazságos társadalomnak kell követni. Hiszek abban, hogy az MSZP és Karácsony képes legyőzni Orbánt!”– Lajos, Leányvár

“Karácsony Gergely tudni fogja, ha itt lesz az ideje, mit kell tenni és hogyan, és a népet fogja szolgálni, nem a hatalmi klientúrát!”– Emese, Szekszárd

“A fotelben ülőket és szegényebb réteget kellene megszólítani, mert velük senki nem törődik ma. Az MSZP és Karácsony ezt nagyon jól csinálja, mert elkötelezettek a győzelem mellett”– Judit, Békéscsaba

Én biztos vagyok benne, hogy már 20 százalékon van az MSZP!!”– Csaba, Budapest

“Nyernie kell! Csak a szavazó polgárok számán múlik! 80%-os részvételi aránynál a Fidesz 25%-ot érhet csak el! Hoppá! De ehhez mindenkinek el kell menni szavazni és szólni az összes családtagnak rokonnak!”- István, Pánd

Gergő jó hatással van a szocikra”– Magdolna, Pécs

“Állandóan visszatérő fixa idea a múlt szidalmazása, meg a nehézkes filozofálgatás. Pedig most éppen nagyon nem erről van szó, nagyon nem erre van szüksége az embereknek! Nem pont azokat kellene még elméletben sem földbe döngölnöd, akik a változást akarják, tudják, merik, teszik és tenni fogják!  Nem állandóan visszafelé tekinteni, hanem előre nézni, és építkezni, ahogyan az Karácsony Gergely és Kunhalmi Ágnes és az MSZP és minden jóakaratú magyar ember akarja és teszi!”- Sándor, Eger

“Hadd legyen mindenhol Karácsony, nemcsak Zuglóban!”– Andrea, Győr

“Én is Karácsony Gergelyre szavazok, mivel neki mindenki számít, nyugdíjas, rokkant, fiatalok, diákok, szegények, elesettek, egészségügyi dolgozok stb, a szociális-háló megteremtése ,mivel nálunk magyaroknál jóformán már nincs.”- Mária, Balatonkenese

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

MEGOSZTÁS