Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

December óta téma a médiában Hosszú Katinka magánéleti válsága. Hosszú most megszólalt és óvatosan odaszúrt egyet a bulvár gyárosoknak.

Megvallom én sem szeretem, azt hogyha valakit élve boncol a sajtó. Főként azt nem, ha magánéleti kérdésekben csúsztatások pontatlanságok vannak. Odáig rendben van a dolog, hogy megírják egy közéleti szereplőről, hogy ez mag az történt vele, de amikor a mocskos részleteket kezdik el találgatni…

Persze én is elmondtam Hosszú férjének a viselkedéséről a véleményem, amiért egyébként azóta már elnézést is kért, szerintem ez egy nagy erény.

Hosszú Katinka is hasonlóan látja a kérdést, legalábbis a MOL Csapatnak adott riportjából ez derül ki. Az portál kérdésére,  hogy, hogy éli meg az úszónő, hogy magánéletéből is közügy lett, és a bulvársajtó egymás szavába vágva csámcsog kapcsolatán Shane Tusuppal, Hosszú ezt válaszolta:

„Természetesen nem örülök neki, ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ez velejárója annak az életformának, amit az elmúlt években mi magunk alakítottunk ki. Az kevésbé zavar, hogy az uszodából kilépve is lefotóznak, az már jobban, amikor valótlanságokat vagy részigazságokat írnak az újságok.” Majd egy óvatosat odaszúrt: Sokan mondják, hogy ha többet nyilatkoznék, akkor kevesebbet pletykálnának, de van rá egy fogadásom, hogy ez nem így lenne, úgyhogy inkább csendben maradok…

Nehéz kérdés ez, hogy ilyen esetekben mi a bölcs. A hallgatás vagy a tényszerű tájékoztatás? De ki az aki szívesen kiteszi a nyilvánosság elé magánéletének minden egyes részletét?

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here