Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Havas Henrik a média fenegyereke a Baukó Éva-ügy után lekerült a képernyőről. Azonban Facebook oldalán nem marad néma. Rendre tolja a posztokat. Most épp a Pesti Srácok akcióján akadt ki.

Havas egy rohadt megosztó személyiség volt, van, lesz. Egy dolog biztos színfoltja a közéletnek. Anekdotázós történeteiben, természetesen Ő mindig nagyon menő, ez nem változott, mostani történetében sincs ez másképp, íme:

Elkezdtem nézni a felvételt arról, hogyan provokálja Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője a Magyar Nemzet egykori munkatársait. Hányingerem volt, abba hagytam.
Huth a tanítványom volt, persze nem csak őt szégyellem. (….)


Egy aprócska emlék. Pár héttel azután hogy a 1988-as pártértekezleten Aczél György Kádárral együtt kibukott a Politikai Bizottságból, felhívott telefonon. A Bajza utca környékén volt az irodája, oda hívott beszélgetni reggel 8-ra. Az első órát Juhász Ferenccel töltöttük. Aczél díjazta, hogy ő volt a kedvenc költőm /Petrit akkor még nem olvastam/.


9 körül megkérdeztem, hogy „tessék mondani,miért tetszett engem ide hívni?”
Aczél: „Mondja, nem volna kedve belépni a pártba?
Én: „Tessék?”
Aczél: „Maga népszerű, mert hiteles. Nagyon rossz volt a személyzeti politikánk”
Aczél még hitt abban, hogy a szocializmus még menthető. Nem vitatkoztam, elmenekültem.


Még annyit, hogy Aczélnak volt ízlése, kedves bizalmi embere volt például Agárdi Péter, a Rádió alelnöke, a kiváló irodalom történész.
Attól tartok,hogy a Fidesz személyzeti politikája sem tökéletes.

Majd rájönnek ők is.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here