A volt miniszterelnök hosszas hallgatás után megtörte a csendet és hitet adó gondolatokkal üzent az ellenzékieknek.

Az egykori miniszterelnök, a szombati tüntetésen nyilatkozott az ATV-nek .

Április 14-én délután, több tízezres demonstráló tömeg gyűlt össze, a szavazatok újraszámolásáért, pártatlan közmédiáért, az ellenzéki összefogás létrejöttéért, valamint egy új választást követelve. A szombati egy pártfüggetlen demonstráció volt, azonban feltűnt a tömegben többek között Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, Vona Gábor lemondott Jobbik-elnök, Kunhalmi Ágnes MSZP-s politikus és találkozhattunk Bajnai Gordonnal is, aki az ATV riporterének így nyilatkozott:

„Ez a tüntetés arról szól, hogy április 8-án nem lett vége a világnak, az ország felénél valamivel több a változásra szavazott és ezt illik tiszteletben tartani azoknak, akik most a hatalmat gyakorolják a következő években”- nyilatkozta az ATV-nek. Bajnai Gordon hozzátette: „másrészt arról szól azoknak, akik itt vannak, vagy lélekben itt vannak, hogy nincsenek egyedül és azokkal a fenyegetésekkel kapcsolatban, amik elhangzottak az elmúlt időben, össze kell kapaszkodni, meg kell fogni egymás kezét és a civil társadalomnak, civileknek, a listázottaknak, vagy akiket a lista fenyeget, meg kell fogni egymás kezét és ki kell tartani”.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS