Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Jó egy kvízmesternek ez könnyű! Vágónak nagy rutinja van a remek fejtörő kérdések feladásában. Most az LMP politikáját semmisítette meg a TV-sből lett politikus.

Vágó István Facebook oldalán tette fel Schiffer Andrásnak a nem épp költői kérdéseit. Schiffer épp most roadshow-za végig a médiát, pedig már visszavonult. Nagy bajban van az önálló utas politikus: hiszen kiderült, hogy úgy baromság az amiről eddig beszélt, ahogy van. Azokban a körzetek zömében, ahol az LMP visszalépet, vagy az LMP javára léptek vissza és csupán egy demokratikus ellenzéki jelölt maradt úgy nyert a demokratikus ellenzék mint a sic.

Nyilván gyorsan meg kell ezt magyaráznia Schiffernek, mert a végén még kiderülne, hogy a politikája a Fidesz érdekeit szolgálja.

Hát Vágó ennek a törekvésnek állít kettő jó kérdéssel megálljt:

Az új kétharmad mennyiben szárad az ő lelkén?

Hogyan, hogy alig tapasztalok indulatot vele és a pártjával szemben azok körében, akik most en bloc támadják „az ellenzéket”?

Vágó a kérdéseken túl, a Schiffer interjúból is kiszedte a csúsztatásokat, majd szépen helyretette a Fidesz érdekei mellett érvelő Schiffert:

– „Talán el kellene azon gondolkodni, hogy egy viszonylag ismeretlen vásárcsarnoki zöldségesre hamarabb szavaznak le, mint Bauer Tamásra…” – Persze. Mert Csárdi Antal kerületében visszaléptek a többiek, Bauerében pedig állva maradt az LMP-s jelölt is.

– „Ha én döntéshozó lettem volna az LMP-ben az elmúlt hónapokban, biztosan nem szavaztam volna a függetlenségi doktrínánk feladása mellett.” – Nyilván ez lehetett volna az egyenes út a „Szél-kormányhoz”, ugye, András?

Maradjunk annyiban, hogy az elmúlt hetekben sokaknak nyílt ki a szemük a az LMP nevű bagázzsal kapcsolatban. Csak nyájas olvasó barátom, akkor ezt most ne is tessék elfelejteni!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here