Egészen hátborzongatóan gusztustalan részleteket ismerhettünk meg ismét a Fidesz világ működéséről. Egyik korábbi emberük kitálalt, akinek az volt a feladata, hogy egy ígéretes szervezetet szétverjen. 

Szépen lassan de szivárognak ki Orbán alávaló rendszerének mocskai. Mert vannak aljasságok ám bőven. Pár évtized múlva erre a korszakra csak egy dicstelen és gaz időszakra tekintünk vissza. Sajnos, nem az egyetlen ilyen korszaka ez a magyar történelmünknek.

Nem akarok nagyon jelzőket találni, de kb. a most napvilágot látott beszámoló olyan, mint amikor a maffia főnök kiadja az ukázt, hogy szét kell verni a konkurens éttermet.

A Fidesz egykori polgármestere a HírTV-ben kitálalt és elmondta, hogy egymilliárd forint támogatást kapott Ács városa azért, hogy a polgármester megtorpedózza a Fidesz kérésére a Roma Polgármesterek Szövetségének létrejöttét.
A polgármester azt is elmondta, hogy a Fidesz vezetők ezt egy túl erős konkurenciának látták a korrupciós botrányairól elhíresült Farkas Flórián vezette Lungodromnak. Elemi érdekük volt tehát, hogy egy űtőkepés ellenzéki roma szervezet ne tudjon létrejönni

Lakatos Béla, aki alapítója volt a szervezetnek elmondta: a Fidesz helyi vezetői tették az ajánlatot. Azt is elmondta, hogy így működik a vidék, a fideszes országgyűlési képviselők a helyi kiskirályok. Elintéznek bődületesen sok pénzt csak, hogy az legyen, amit Ők akarnak.

Íme az Egyenes Beszédből a szövegszerű beszélgetés részlete:

– Engem kértek, hogy ne valósítsam meg. És ha nem valósítom meg – persze úgy is letagadják-, akkor kapok egymilliárd forint támogatást.

– És kapott?

– Kaptam.

– Tehát megtorpedózta a Roma Polgármesterek Szövetségét a Fidesz kérésére?

– Hát, meg kellett torpedóznom. Vagy ácsi polgármester vagyok, vagy Roma Polgármesterek Szövetségét csinálok, és akkor tönkre megy a…

– És a Fideszből ki kérte öntől?

– Ezt a Fidesz helyi megyei vezetői kérték.

– És hogy torpedózta meg?

– Hát behívtak, tegyem le a telefont, bementem. Elmondták, mikor jön a pénz, mikor nem.

 

S hogy mennyi ez az egymilliárd forint, amit az ácsi polgármester azért kapott, hogy szétbaszarintson egy jó ellenzéki kezdeményt? Az MSZP-Jobbik-LMP-nek együtt nincs ennyi az állami támogatása egy évben, mint amennyit ezek arra költöttek, hogy tönkreverjenek valamit.

Érdemes akkor ezt tovább gondolni és ez alapján kérdéseket megfogalmazni: Vajon az LMP-ben üllők miért nem látják, hogy összefogásra van szükség, ahhoz, hogy Orbánt leváltsuk? Vajon miért nem tudott létrejönni egy teljes ellenzéki összefogás? Vajon?

Vajon miért estek bizonyos ellenzéki pártok egyként anno Botkának vagy Karácsonynak? S most Márky-Zajnak? Vajon bizonyos ellenzékinek látszó portálok miért írnak menetrendszerűen az MSZP végéről és alig mérhető pártok választási győzelméről?

Vajon miért nem tudnak életképes ellenzéki szervezetek létrejönni? S a Vajon kérdést sort hosszasan de hosszasan lehetne sorolni.

De azért nem érdemes mert két igazi katasztrófa van, az egyik hogy létezik a Fidesz utasításra működő tudatos rombolás, a másik, hogy ha az ellenzéki szereplők nem bíznak egymásba. S mint ahogy a jelek mutatják nem is ott vannak a Fidesz emberek, ahol a média mutatja. Ügyes. Ügyes.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS