Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Baj van ezekkel a szakmai tanácskozásokkal, mert hát ott nem lehet mellé beszélni és kiderül az igazság. Ismét egy újabb kormányzati propaganda dőlt meg.

Ugye tetszik emlékezni a kormányzati propagandára, hogy itt aztán olyan béremelkedések voltak a közszférában, hogy csak na? Hát most kiderült, hogy nem egészen úgy van ez sem, ahogy a propagandakönyvekben meg van írva.

Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) ezen a héten tartott szakértői bizottsági ülését és ott kapott a kormányzat őszinteségi rohamot. Jó szakmai körökben, ahol tudják mi a dörgés nehéz is hazudozni.

Szóval a kormány elismerte, hogy több mint 160 ezer ember maradt ki a közszféra béremeléseiből az utóbbi tíz évben – írja a  Népszava Az is kiderül, hogy kormánynak egyelőre lövése sincs, hogyan és mikor kompenzálják őket.

A munkavállalók érdekeit képviselő szervezetek vezetői közül többen is megerősítették a Népszavának, hogy a nemzetgazdasági tárca ágazatonként összesítette azoknak a műszaki, technikai és adminisztratív területen dolgozóknak a létszámát, akik kimaradtak igazából a béremelős propagandából. S ezen munkavállalók létszáma jött ki 160 ezer főre.

A hét elején tartott találkozón annyi derült ki: ezekre nincs is költségvetési fedezet, ezért a gazdasági tárca képviselői az érdekvédőktől kértek javaslatot az elvárt mértékre, hogy lobbizni kezdhessenek a pénzért kormányon belül.

Tetszik érteni ugye: egy fillér sincs valójában a béremelésre, tehát az egész csak egy szokásos Fidesz propaganda hazugság volt, cserébe lövésük sincs, hogy mit kellene csinálni ezért azt találták ki, hogy mondják meg a szakszervezetek, hogy mi legyen ezzel a 160 ezre emberrel és akkor majd azért lobbiznak.

Oh anyám és ezek kormányozhatnak kétharmaddal. Nevetséges. Oszd meg a posztunkat, hogy más is lássa: nagy hazugság volt a közszféra béremelése, hiszen 160 ezre ember egy fillérrel sem kap többet.

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here