Nagy az istennek az állatkertje- csak, hogy ezt a témához illő hasonlatot citáljam ide.

A HVG számolt be róla, hogy a Szurikáta pártiak tüntetést szerveznek a Hősök terére. A portál se tudja eldönteni, hogy tényleg ennyi unatkozó barom van vagy egy újabb médiahack, a nyilvánosság figyelmének trollkodó felhívással állunk szemben.

Persze, azon nem hördül fel így a népharag, amikor télen emberek fagynak meg, nincsen ennyi tiltakozás és senki nem is akar az utcára vonulni. A kecskeméti vadasparkban elpusztult, vemhes szurikátán viszont már egy hete hörög az internet népe, sokan  köztük sokan meglincselve az iskolást, aki földhöz csapta az ujjára ráharapó állatot.

Az őrület újabb állomásaként nyilvános eseményt hirdettek meg a Facebookon “tiszteletteljes gesztusként Zara és mangusztacsemetéi emlékére”. A demonstrálók a felhívás szerint a Hősök terén gyűlnének össze, hogy “egy-egy gyertyával, mécsessel, méltó búcsút vegyenek tőle”.

Azonban az elmebetegség nem most szabadul el, hanem , akkor, amikor leírják mi a célja az eseménynek: “egy várandós szurikátának ártatlanul kellett meghalnia”, csak mert egy kisfiú nem tartotta be a szabályokat. Azóta semmilyen büntetést nem kapott, pedig sokan úgy gondoljuk, a fiú megtorlást érdemel. Vele is ugyanezt kéne tenni, az elemi igazság jegyében” – írják.

Szerencsére azért totális idiótából még is csak kevesebb él hazánkban, eddig pár tucat seggfej jelezte, hogy ott lesz.

Egy dolgot azért tisztázunk: ha egy ilyen állat totálisan ráharap az ujjadra, nem fog senki se mérlegelni, hanem ösztönből fog cselekedni és kb ugyanazt fogja tenni, amit a kis srác.

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

MEGOSZTÁS