Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az ellenzéki térfélen vannak még igaz emberek, igaz demokraták, akiket nem a pénz és hatalom motivál. Több ilyen tettre lesz szükség 2022-ig.

Mellár Tamás független képviselőként nyert parlamenti mandátumot Pécset. S bősz anett aljas árulásával és a Liberálisok nevű szennybagázs zsarolgatós, kollaborálgatós  politikájával szemben megmutatta, hogyan cselekszik egy államférfi.

Mint, ahogy Mi is beszámoltunk róla pénteken bejelentette bősz anett, hogy kilép a Párbeszéd frakciójából és így megszűnt volna az MSZP-Párbeszéd frakció szövetség. Egy utolsó aljas szarházi lépés volt ez, mert annak tudatában tette ezt meg, hogy a baloldal a kilépésével nagyon nehéz helyzetbe került volna. De szerencsére csak volna, mert Mellár Tamás bejelentette, hogy belép a Párbeszéd frakcióba és az így nem szűnik meg. Mellár tettével megmentette az MSZP-Párbeszéd frakciószövetséget, aminek felbomlása egyértelműen Orbán Viktor érdekeit szolgálta volna.

Mellár professzor úr facebookon jelentette be döntését, egy terjedelmes levélben, amit mi változtatások nélkül leközlünk:

A mai napon (2018. május 20-án) úgy döntöttem, hogy belépek a Párbeszéd párt parlamenti frakciójába. Teszem ezt azért, mert nem nézhetem tétlenül, hogy az ellenzék egyetlen összefogási kísérlete is meghiúsuljon.
Egyesek felelőtlen döntése miatt olyan helyzet alakult ki, amelyben nem maradhatok passzív, hanem tevőlegesen segítenem kell az ellenzéki pártok együttműködését.
Közismert, hogy Karácsony Gergely (a Párbeszéd párt elnöke) politikai nézeteivel alapvetően egyetértek, éppen ezért vállaltam az ő miniszterelnök-jelöltségét segítő tanácsadó testületben és az általa összeállított árnyékkormányban tevőleges szerepet a választási kampányban. Ezekről a szerepvállalásaimról a választói körömbe tartozó szavazópolgárokat is tájékoztattam.
A Párbeszéd frakcióba való belépésemmel nem veszítem el függetlenségemet, mert
-egy olyan szerződést kötöttem a frakció vezetésével, amelynek értelmében nem vonatkozik rám a frakciófegyelem, tehát továbbra is a saját meggyőződésem és lelkiismeretem szerint szavazhatok,
-a hozzászólásaimban és a bizottsági munkában ugyancsak szabad kezet kapok, a saját megítélésem szerint járhatok el,
-nem leszek semmilyen pártnak sem a tagja.
Jól tudom, hogy döntésemmel a saját helyzetemet nehezítem, mert új támadási felületet nyitok. Mindezt mérlegelve, mégis a belépés mellett döntöttem, mert most sokkal fontosabb az ellenzék perspektivikus együttműködésének az előmozdítása, mint a saját rövid távú érdekem.
Remélem, hogy szavazóim elfogadják érveimet és megértik döntésem mozgatórugóit. Őket fogom továbbra is képviselni és szolgálni a parlamentben, ebben a Párbeszéd frakció nem fog gátolni, sőt inkább tágítja a szereplési lehetőségek körét. Persze biztosan lesznek olyanok is, akiket nem győztek meg soraim és vegyes érzelmekkel fogadják elhatározásomat.
Ígérem nekik, hogy a parlamenti időszak során munkámmal arra fogok törekedni, hogy az ő megértésüket is megszerezzem és bizalmukat visszanyerjem.
Pécs, 2018. május 20.
Mellár Tamás
Ehhez mi csak annyit tudunk hozzá tenni, hogy oszd meg a posztunk, hogy minél több ellenzéki lássa, hogy vannak a politikában a Mellárhoz hasonló kiváló emberek, akik nem önös érdekből cselekszenek. Rájuk kell nekünk baloldaliaknak nagyon de nagyon büszkének lennünk. Köszönjük professzor úr, hogy reményt adott!

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here