Immár parlamenti képviselővé avanzsált Fidelitas elnök egy ordas nagy hazugsággal kezdte meg az országgyűlésben a munkát. Azonban hamar lebukott.

Minden jel szerint folytatja a következő fideszes generáció is az elődök szellemi alkotását, hazudnak ha kell, ha nem. Böröcz László, a Fidelitas elnöke parlamenti képviselő lett.

S ha valami kudarc terület a Fidesznek az az ifjúság politika. Érdemi eredmények nincsenek így jön a jól bevált módszer bedobunk valami nagy kamut.

A frissen avanzsált fideszes képviselő is ezt tette, azt bírta mondani a Magyar Hírlapnak adott interjújában, hogy ugyanannyi fiatal megy ki külföldre, mint amennyi haza jön. Bárcsak így lenne- tegyük hozzá- azonban ez egy ordas nagy kamu ráadásul páróra alatt le is buktatták a Fidelitas vezetőjét.

Ez nem ugyanannyi, hanem kétszer annyi

Ugyanis Torzsa Sándor, az MSZP ifjúsági szervezetének, a Societas- Baloldali Ifjúsági Mozgalomnak az elnöke Facebookon közre tett egy hivatalos kormányzati statisztikát, amiből világosan kiolvasható Böröcz nem mond igazat.

Torzsa posztjában azt írja, hogy kamuzott a Fidelitas amikor azt állítja az elnökük, hogy  nagyjából ugyanannyi fiatal megy külföldre mint, aki hazatér. Majd hozzáteszi, hogy érti, hogy érdemi eredményt nem tudott elérni a kormány a kivándorlás megállítására, így maradt a szokásos kamuzunk egyet módszer. Azonban, ahogy írja:  “De van egy rossz hírem, a Belügyminisztérium havi bontásban közreadja a hivatalosan kitelepülők és hazatérők statisztikáját. Nos ebből tök világosan látszik, hogy kétszer annyian vannak azok, akik elmennek Magyarországról mint azok, akik visszatérnek”.

Torzsa azt is jelzi, hogy  2016-ban ez a szám majd négyszeres volt. Persze lehet ezt így is csinálni, mert biztos, hogy vannak akik elhiszik, de a probléma ettől még messze nem lesz megoldva.

Mi is megnéztük a Belügyminisztérium statisztikáit, valóban úgy van, ahogy Torzsa állítja. 2016-ban 25549 magyar állampolgár hagyta el Magyarországot, míg a hazatelepülők száma csupán 6668 fő volt. 2017-re se növekedett a visszatérők aránya, szintén 6239 fő tért haza és dupla annyian, 12171-en kezdenek új életet inkább külföldön.  Tehát az, amit Böröcz állít tételesen nem igaz.

Ez ilyen fideszéknél, megoldás nincs, csak ordas nagy kamu.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

MEGOSZTÁS