Újabb politikai ügyben dőlt meg ma a vád. A Kúria jogerősen felmentetett mindenkit. Polt Péter legfőbb ügyésznek ez sem jött be. 

Az, hogy az ügyészség politikai alapon jár el sokaknak nem kérdés. Fideszes politikusok ellen sorban dobálja vissza a feljelentéseket, még olyan jól dokumentált ügyekben is, mint mint a kopaszok választási irodás balhéja.

Nem úgy az ellenzéki politikusok ügyeit. Előszeretettel ráncigáltak meg és illetik korrupciós  vádakkal MSZP-s, baloldali politikusokat. Ezen ügyek erőteljesen konstruált érzetűek, sorban el is buktak a bíróságon. Így joggal merül fel mindenkiben a gyanú, hogy itt bizony kérem az ügyészség az politikai leszámolást végez és hurcol meg ártatlan, tisztességes embereket.

Ma újabb ügyben mondta ki a Kúria, baloldali politikusokról, hogy nem követtek el bűncselekményt.

Az ügyészség 2010 után emelt vádat a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati minisztere, Szilvásy György, valamint Galambos Lajos és Laborcz Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatói és egy magánszemély ellen. Kémkedéssel megvádolva őket.

Az államtitok miatt zárt ajtók mögött zajló perben tavaly ősszel a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felmentette a vádlottakat a kémkedés vádja alól, az ügyészség ez ellen nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Azonban nem jött be nekik, hiába. A Kúria ma mindenkit felmenetet.

Bíró csaknem egyórás nyilvános indoklásban fejtette ki érveit is indokolta igen alaposan és hosszasan azt, hogy miért nem állt meg a vád.

A Kúria kiemelte hogy Szilvásy György és Laborcz Sándor mindent megtett a történtek feltárása érdekében. Szilvásy György miniszter és Laborcz Sándor esetében a felmentésre nem bizonyítottság, hanem bűncselekmény hiányában került sor.

Én azt gondolom, mint belső szereplője az ügynek, hogy teljes mértékben megfelel az igazságnak, és remélem a hajtóvadászatnak is vége van, ami ellenünk folyt az elmúlt években. Én tudtam, hogy nem követtem el bűncselekményt és a kollégáim se – mondta Szilvássy György a HírTV-nek.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

MEGOSZTÁS