Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Bármi megtörténhet, hiszen a kormány, kétharmados többségével gyakorlatilag mindent megtehet.

Majtényi: „a kormány most mindent be akar tenni az Alaptörvénybe, amit az elmúlt három évben nem tudott” – írja az atv.hu

Majtényi László, az EKINT (Eötvös Károly Intézet) elnöke, az ATV Start című műsorában elmondta, ősztől egy új alaptörvény módosítást kezdeményez a kormány – vagyis nem tudni, a mostani alaptörvény-módosításokon kívül még mit akarhat Orbán Viktor véghezvinni.

Az EKINT úgy látja, Orbán bele akar tenni az alaptörvénybe mindent, amit a parlamenti kétharmad 2015-ös elvesztése óta nem tudott.

Az intézet szerint az alaptörvényt módosító csomag egyik legfontosabb része a gyülekezési jog korlátozásáról szóló rész. Gyakorlatilag megtilthatnák az állampolgárok tüntetéshez való jogának gyakorlását. Megtiltanák ugyanis a magánházak előtti tüntetést, a lakók megzavarására hivatkozva. Majtényi szerint ez nonszensz, hiszen mindenütt vannak magánházak, így ha életbe lép a gyülekezési jog korlátozása, legfeljebb a Balaton közepén, vagy a Bükk-fennsíkon lehet majd csak tüntetni.

Félő, hogy létrejöhet egy közigazgatási bíróság is, mellyel egy párhuzamos bírósági szervezet jön létre a már meglévő, alap bírósági szervezet mellett,  idetartozna az összes politikailag érzékeny ügy, választási ügyek, adóügyek, a közbeszerzésre vonatkozó jogi procedúrák, gyakorlatilag minden, ami az állam átláthatóságával függ össze.

(ATV Start/ Majtényi László) VIDEÓ:

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here