Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Józsefvárosban időközi polgármester választást kell tartani, mert az eddigi kerületvezető Kocsis Máté 2018. tavaszán parlamenti képviselő lett és inkább a parlamentet választotta a kerület további vezetése helyett.

Nagyon nehéz megindokolni, hogy miért szükséges viharos gyorsasággal alkotmányba betiltani a hajléktalanságot, ha csak az nem, hogy azért volt kénytelen ehhez az eszközhöz nyúlni a Fidesz, mert bukóra áll nekik a józsefvárosi időközi választás.

Minden okuk meg van, hogy tartanak a választási vereségtől. Ugyan is az ellenzék egy kiváló szociálpolitikai szakember mögé sorakozott fel egyként. Győri Péter független polgármester-jelöltet támogatja az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum is.

Ezeknek a pártoknak a 2018-as tavaszi választáson 47 százaléknyi támogatójuk volt a kerületben, míg a Fidesz majd 10 százalékkal lemaradva 38 százaléknyi bázist tudhat magáénak. Ehhez még külön adalék, hogy ennek a VIII. kerületi időközi választásnak az egyik fő témája a hajléktalan kérdés.

Ráadásul Győriről nehéz eladni, hogy nem jó szakember ezen a területen. A rendszerváltás utáni társadalmi elszegényedés nyomán az addig ismeretlen hajléktalan problémára a semmiből kvázi ő építette meg az ellátórendszert. S most is azt mondja a kampányba, hogy ő tudja, hogy lehet elérni, hogy az emberek ne az utcán éljenek.

A Fidesz problémáját még az is tetézi, hogy Kocsis Máté egy roppant népszerű politikus volt az amúgy inkább bal-liberális beállítottságú kerületben.  Jó kiállású, jó dumás jogász. A mostani fideszes jelölt csak árnyéka Kocsisnak.

Józsefvárosnak kétségtelen tény, hogy gond a rengeteg hajléktalan, mint általában a belvárosi kerületeknek, így Kocsis is többször nyúlt a kerületben a hajléktalan kérdéshez rendészeti eszközökhöz. A problémát még sem sikerült neki megoldani, pedig még népszavazást is tartottak a kerületben a témáról. Nem csoda, hiszen a szegénység kezelése betiltással csak szemfényvesztés.

Tehát a hajléktalan politikát elveszteni látszik a Fidesz a kerületben és ez komolyan kihathat a választási eredményre. Így kénytelen volt egy újabb szemfényvesztést bevetni: alkotmányba írják, hogy ne legyen megengedett az életvitelszerű közterületen tartózkodás. Ennél csak az indoklás parádésabb: hiszen minden hajlék nélküli ember számára biztosított a szálláshely és a munkalehetőség. XD

Azt az olvasóra bízom, hogy eldöntse valóban adottak e a normális otthon és munkahely feltételei ma Magyarországon mindenki számára. Azonban azt is leszögezem, hogy sok gáz dolgot csinált már meg a kétharmad, de választási kampány alkotmánymódosítást még soha. Arról hogy ehhez az eszközhöz voltak kénytelenek nyúlni, csak arra tudunk következtetni, jó nagy sz@rban lehetnek a fiúk Józsefvárosban.

Az ellenzéknek meg üzenjük, ha kérdés lett volna: a Fidesz mindenre képes, hogy megőrizze a hatalmát. Ezután nem kérdés.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here