Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Azt, hogy épen melyik pát a vicc párt, már egy ideje nehéz eldönteni, de a Fidesznek van egy előnye: ő törvényi erőre tudja emelni nagyszerű alkotásait.

Tudom én, hogy a témában már sokan mondták el a véleményüket de ennek az oka csupán az lehet, hogy annyira bizsergetően bizarr és groteszk egyszerre a Fidesz javaslata, hogy mindenkiből kikívánkozik valami.

Igen, arról beszélek, hogy beleírják az alaptörvénybe, hogy márpedig a hajléktalanság tilos. Itt álljunk meg egy vérkomoly szóra és mondjuk gyorsan ki, amit nagyon hiányolok: a Fidesz 8 éve van kormányon és ez nem más, mint egy beismerő vallomás, hogy nem tudta megoldani a hajléktalan kérdést.

Azt megmondani, hogy hány hajléktalan van ma Magyarországon nagyon nehéz, igazán jó statisztika nincs, egyes becslések szerint 30 ezer. A népesség nyilvántartó szerint, település szintű, tehát nem lakásba bejelentkező állampolgár 2011-ben kb. 7500 fő volt és ez a szám nagyságrendileg ugyanennyi volt 2017-ben is. Hiába volt itt nagy stratégia a hajléktalan emberek problémáinak megoldására, nem volt ez se több, mint kommunikációs trükközés.

Hogy is lehetett volna ez több? Pl a Lélek Program névre keresztelt média kamu, évente kerületenként kb 3-4 lakást ad ki. Ha Budapesten 10 ezer hajléktalan van, akkor 108 év alatt sikerül is felszámolni a Fidesz „programjával” a hajléktalanságot.

Nyilván megoldás az lenne amit, pl az MSZP vagy a Párbeszéd mond, hogy bérlakásokat kellene építeni, hiszen ha nincs lakás, amit ki lehet adni szociális alapon… nem ragozom tetszik érteni.

De ami legkevésbé fog működni, az a betiltás. Szükségképen: a hajléktalan ember azért hajléktalan, mert nincs lakása, tehát nem tud hazamenni ergó csak az utcán tud lenni. Leegyszerűsítve.

Jó legyen fogadjuk el a Fidesztől, hogy ilyen egyszerű a dolog és ha az ilyen Kétfarkú Kutyapárt szintű megoldások működnek akkor kérjük szépen az alaptörvénybe betiltani most azonnal:

1.) Az életszínvonal növelése érdekében, tiltsák be az alacsony fizetéseket

2.) Az infláció megelőzése érdekében tiltsák be azt, hogy drágulnak a dolgok árai

3.) Az oktatás javítása érdekében, tiltsák be a bukást és az egyest.

4.) A közlekedés javítása érdekében, tiltsák be a baleseteket, a tömeget és a késést

5.) Egészségügy javítása érdekében -visszamenőleges hatállyal- vezessék be az örök életet.

Nos kedves gondolkodó feleim, pont ilyen komoly intézkedés az, amit a Fidesz beírt most az alkotmányba.

Azonban a probléma valós, de ugyan már azért nézzük már, azt is egy intézkedésnél, hogy az valóban felszámolja e a gondokat?

A Fidesz 8 éves kormányzásának a mérlege: semmilyen valós társadalmi kérdést nem tudott megoldani. Nem javultak az országban a szolgáltatások. Tessék már megbocsájtani, de egy kormányt nem azért tartunk, hogy szabadon lophasson, hanem azért, hogy megoldja a közös gondjainkat.

S ha valaki végig hazudta az elmúlt 8 évet az a Fidesz volt, igen tessék felébredni. Oltári kamu az, amit most tol, hogy jön az újabb válság. A frászt. A megoldatlan problémák égnek a körmükre. Úgy mint a hajléktalanság.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here