A Cafeteria-rendszer teljes leépítése után a kormány ismét egy olyan megszorítást jelentett be, mely nagyon hátrányosan fogja érinteni a családokat. 

A kormány egyelőre nem számol szja-csökkentéssel, a kedvezményes lakásáfát pedig nem hosszabbítják – többek között erről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában – írja a napi.hu.

Eddig, aki új lakást vet, a 27%-os áfa helyett csak 5%-ot fizet, 2019-cel azonban, a pénzügyminiszter mai bejelentése alapján visszaáll a rend, az új építésű lakások esetében meg fog szűnni ez a kedvezmény.

A Portfolio a miniszter kijelentései után elemezte a várható hatásokat, és hát semmi jót nem sikerült kideríteniük: előzetes kalkulációik szerint a lépés komoly árdrágító hatást fog gyakorolni a 2020 januárja után kifizetett új lakások részleteire, az építésekre, és nem utolsó sorban az újabb fejlesztésekre.

Torzsa Sándor, az MSZP ifjúsági szervezetének a Societas- Baloldali Ifjúsági Mozgalomnak az elnöke facebookon reagált a pénzügyminiszter bejelentésére.

Torzsa azt írja, hogy ezzel a lépéssel a kormány taccsra is vágta a fiatalok álmait. Nevezzük nevén, ez egy újabb megszorító lépés, mely brutális drágulással fog járni, hiszen az eddigi 5 százalékos adóteher 27 százalékra mehet fel.

Az MSZP ifjúsági vezetője azt is kifejti, hogy ha visszaáll a 27%-os áfa, akkor egy 50 milliós lakás áfája 2,5 millió forint helyett 13,5 millió forint lesz, de egy 30 milliósé pedig 8, 1 millió forint lesz, ennyivel lesz drágább az új lakás.

Majd hozzáteszi, hogy nyilván ez a lépés a használt lakások árára is ki fog hatni és kevesebb újépítésű lakás épül . De ezt is mondjuk ki, hogy a CSOK 10 millióját ezzel az adóemeléssel szépen vissza is szedik.

Posztjában arra is felhívja a figyelmet, hogy mindeközben nem épülnek önkormányzati bérlakások, nincsen Fecskeház-program. Így csak a fiataloknak marad a kilátástalan jövő. Reményük is elszáll, hogy tisztességes feltételekkel lakáshoz jussanak. Pedig a lakhatás biztosítása a családpolitika és a népesedés politika alapja, mert akkor van valójában biztonságban egy család, ha van hol laknia.- véli Torzsa 

Ez a kormány érdemben semmit nem tesz meg azért, hogy a fiatalok Magyarországon maradjanak és csak szavakban hadakozik a demográfiai katasztrófa ellen.- zárja bejezését Torzsa Sándor

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS