Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Jobbik szóvivője egy kemény visszaszólással reagált Gyurcsánynak a kiszivárgott Gyurcsány-levélre

Mirkóczki Ádám szerint részben a DK elnökének köszönhető Orbán Viktor kétharmada, ezért nem lehet vele szövetkezni.

Az atv.hu írta meg, levélben kereste meg a választási vereséget követően az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd elnökeit, frakcióvezetőit Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke azt javasolta május végén kelt levelében, hogy egy, a francia forradalmat közvetlenül megelőző, a „labdaházi nemzetgyűlés” néven elhíresült mozgalomhoz hasonlóan hozzanak létre alternatív nemzetgyűlést az ellenzéki pártok.

Gyurcsány Ferenc javaslatával kapcsolatban Mirkóczki Ádám az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta: nagy kérdés, hogy ezt kinek küldte a DK-elnöke, ő személy szerint nem hallott róla a Jobbikban. De mivel Gyurcsány Ferenc neve fémjelzi az ötletet, „itt véget is ért a történet” – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

Szerinte ugyanis a DK-elnök korábbi kormányzása alapozta meg Orbán Viktor kétharmadát, Gyurcsány Ferenc pedig terheli az egész ellenzéket, akivel nem lehet szövetkezni. Mirkóczki Ádám hangsúlyozta, hogy ez az ő szubjektív véleménye. „Meglepne, ha a párt ezt másképp látná” – tette hozzá a Jobbik szóvivője.

Hogy Gyurcsány Ferenc nevével tudd a mai a napig a Fidesz nagy többséget csinálni, mi sem bizonyítja jobban, hogy mindenkivel igyekszenek össze mosni vele. A választási kampányban végig Gyurcsány-Vona paktumról beszélt a kormánypárt. Ezt használja fel épp a Jobbikból kivált Mi Hazánk mozgalom is, aki szintén a Jobbik összegyurcsányozásán dolgozik.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy Gyurcsányt pont az tartja életben politikai értelemben, hogy folyamatosan elutasítják az ellenzéki oldalon és ezzel pár ezer embernél erős sajnálatot és szánakozást tud kialakítani.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here