Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP szembemegy azzal a kormányzati lépéssel, ami elveszi végleg a reményt a magyarországi fiataloktól, hogy itthon boldogulhassanak.

Ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla a pénzügyminiszter bejelentette, hogy a lakások kedvezményes 5 százalékos Áfá-ját nem hosszabbítja meg a Fidesz-kabinet.

Az MSZP erre reagált és felszólított a kormányt, hogy 2020 után is 5 százalék legyen az új lakások áfája – közölte az ellenzéki párt alelnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szanyi Tibor szerint a magyar emberek érdeke, hogy 2020 után is 5 százalék maradjon az új lakások áfája és ne emeljék meg 27 százalékra. Ezzel ne szórakozzon a kormány, mert hasonló jelenséggel fogja szembetalálni magát, mint a netadó tervezett megemelésekor – tette hozzá.

Szanyi Tibor azt is mondta, érti, de vitatja a kormány azon érvelését, hogy azért nem hosszabbítja meg az 5 százalékos lakásáfát, mert Budapesten az új lakások 10 százalékát külföldiek veszik meg. Ez országos mértékben 3 százalékot jelent – mondta –, azaz 3 százalék külföldi miatt 97 százalék magyart sújtana az intézkedés.

 

Múlt héten Torzsa Sándor, az MSZP ifjúsági szervezetének, a Societas- Baloldali Ifjúsági Mozgalomnak elnöke is reagált a kormány ezen lépésére.

Torzsa azt írta, hogy ezzel a lépéssel a kormány taccsra is vágta a fiatalok álmait. Nevezzük nevén, ez egy újabb megszorító lépés, mely brutális drágulással fog járni, hiszen az eddigi 5 százalékos adóteher 27 százalékra mehet fel.

Az MSZP ifjúsági vezetője azt is kifejti, hogy ha visszaáll a 27%-os áfa, akkor egy 50 milliós lakás áfája 2,5 millió forint helyett 13,5 millió forint lesz, de egy 30 milliósé pedig 8, 1 millió forint, ennyivel drágulhat az új lakás ára.

Majd hozzáteszi, hogy nyilván ez a lépés a használt lakások árára is ki fog hatni és kevesebb újépítésű lakás épül majd.

Posztjában arra is felhívja a figyelmet, hogy mindeközben nem épülnek önkormányzati bérlakások, nincsen Fecskeház-program. Így csak a fiataloknak marad a kilátástalan jövő. Reményük is elszáll, hogy tisztességes feltételekkel lakáshoz jussanak. Pedig a lakhatás biztosítása a családpolitika és a népesedés politika alapja, mert akkor van valójában biztonságban egy család, ha van hol laknia.- véli Torzsa 

Ez a kormány érdemben semmit nem tesz meg azért, hogy a fiatalok Magyarországon maradjanak és csak szavakban hadakozik a demográfiai katasztrófa ellen.- zárja bejezését Torzsa Sándor

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here