Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Minden jel szerint a nyugdíjasok se járnak jól 2019-ben, a kormány olyan javaslatot tett, ami alapján hátrány éri a szép korúakat is.

Ahogy arra számítani lehetett, a választás után már egyre kevésbé fontosak az idősek a kormánynak. Ugyanis jövőre csupán 2,7 százalék lehet a nyugdíjemelés, miközben az infláció már most 3 százalék fölött van. Ami azt jelenti, hogy biztos, hogy csökkenni fog a nyugdíjak vásárlóértéke. A Vasárnapi Hírek közölt egy részletes elemzést, hogy miért lesznek a nyugdíjasok is vesztesei a 2019-es büdzsének.

Jövőre folytatódhat a nyugdíjak értékének leszakadása, hiszen – a mostani számok alapján az inflációt sem fogja elérni az időskori ellátások év eleji növekedése, írja a Vasárnapi Hírek. Jövőre ugyanis 2,7 százalékkal kapnak majd több pénzt az nyugdíjasok, legalábbis ez derült ki a napokban Rétvári Bence válaszából, amit egy ellenzéki képviselő kérdésére adott.

Vasárnapi Hírek elemzése szerint ez a nyugdíj emelés azért is csekély mértékű, mert  az utóbbi években jelentős, átlagosan 10 százalék körüli volt az úgynevezett bérkiáramlás, a nyugdíjak bővülése ennek alig a negyedét érte el. Ami azért probléma mert a bérkiáramlás drágító hatású.

Tehát aligha marad látható a boltban a nyugdíjemelés, ha a jelenlegi inflációs folyamatok folytatódnak. A KSH adatai szerint 2018. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az infláció utoljára öt és fél éve volt ilyen magas, mint most.

Nemcsak az üzemanyagok ára nőtt jelentősen, hanem például az élelmiszerek ára 3,4 százalékkal emelkedett, ezen belül a vaj, vajkrém 12,2, a száraztészta 11,2, a tojás 10,1, a tejtermékek 9, a liszt 5,1, a baromfihús 4,6 százalékkal drágult.

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 2017 januárjában 2,639 millió embernek, a népesség 27 százalékának folyósított nyugdíjat, járulékot vagy valamilyen egyéb ellátást – áll a KSH napokban megjelent, Magyarország 2017 című kiadványában.

Az is kiderül, hogy a magyar nyugdíjak vásárlóereje az uniós átlag alatt van, a tagállami rangsor utolsó harmadának elején. Az osztrákoktól óriási a leszakadás, de például a cseh vagy a szlovák nyugdíjak vásárlóereje is nagyobb a magyarénál.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here