Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Párbeszéd parlamenti képviselője egy lapinterjúban jelentette be, hogy a párt képviselői a fizetésemelésüket jótékony célokra fordítják

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd képviselője és pártigazgatója a Zoom.hu-nak erről azt mondta, hogy azért nem szavazták meg a párbeszédesek, mert szerintük Magyarország száz legfontosabb kérdése között jelenleg nincs ott a képviselők fizetése, „ehelyett például az otthonápolók díját kellett volna emelni, ezért nem tudtuk támogatni”.

A pénzt a képviselők a tervek szerint nem teszik zsebre. „Jótékony célra és az ellenzék számára kiemelt célokra fogunk ebből felajánlani, mint például a független sajtó vagy vidéki autonóm közösségek támogatása.”

A javaslatot támogató ellenzékiekről azt mondta:

tisztában vagyunk vele, hogy Fidesz hogyan zsarolta ki az ellenzéki szavazatokat, ezért mi nem törünk pálcát senki felett.

A Párbeszéd képviselője beszélt a 2019-es önkormányzati választásokról is, azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy nyáron még lehet nyalogatni a sebeket, de legkésőbb ősszel meg kell egyezni a jelöltekben.

Sok helyen van már jól dolgozó, beágyazott ellenzéki jelölt, de a 3200 település többségében nyilván független jelöltet kell indítani, méghozzá olyat, aki beágyazottsággal, már ismert eredményekkel bír, és aki mögé be tud állni az ellenzék, hogy egymaga állhasson ki a fideszes jelölttel szemben.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here