Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Lendvai Ildikó születésnapját ünnepelte és a jókívánságok viszonzását összekötötte a pártjának küldött szép üzenettel.

Lendvai Ildikó üzenetében a holdra szálláshoz hasonlította az MSZP előtt tornyosuló kihívásokat. Azt is jelezte, hogy Ő már csak kívülről tud és akar is segíteni és nagyon szurkol, hogy sikeresek legyenek. Íme Lendvai Ildikó legfrissebb írása:

Elnézést, de csak egyszerre tudom mindenkinek megköszönni a születésnapi gratulációkat. Sajnálatos módon július 20-a nem miattam vonult be a világtörténelembe, hanem azért, mert 1969-ben, amikor én már jócskán megvoltam, szállt le a Holdon a „Nyugalom tengere” nevű síkságra az Apolló 11 űrhajó holdkompja.

Ekkor hangzott el Neil Armstrong híres mondata: „Kis lépés egy embernek, nagy lépés az emberiségnek” Ez majdnem így volt azon a július 20-án is, amikor a világra jöttem. Csak fordítva: nagy lépés volt nekem, de -fájdalom!- viszonylag kis lépés az emberiségnek.


Ifjabb koromban persze leginkább Armstrong és holdra lépő társa: Edwin Aldrin helyébe képzeltem magam. Ma egyre inkább a harmadik űrhajóssal: Michael Collinsszal érzek együtt, aki kimaradt a holdon járás dicsőségéből, mert ott kellett keringenie az űrhajóval a Hold körül, görcsbe szorult gyomorral figyelve társait.

Nyilván halálra izgulta magát, tehetetlenséget érzett, pedig minden áron segíteni akart, és a legszívesebben tanácsokat üvöltözött volna nekik.


Mostanában én is pont így vagyok az mszp-vel meg az egész baloldallal. Ők próbálnak lépkedni az ismeretlen talajon, én meg a körmömet rágva drukkolok, hol fellélegzem egy pillanatra, hol a guta üt meg, de nem lökdöshetem őket.

És közben körözök az űrhajóval, hogy legalább elmondhassam majd nekik: mi van a hold túlsó felén. Mert mindig van más vidék, más út is, mint ahol éppen járnak.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here