Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Vasárnap a légitársaság Kanári szigetekre tartó gépének indulása sikeredett botrányosra, miután megtudták az utasok, hogy a gép nem viszi el a csomagokat lázadás tört ki.

Az MTI tájékoztatása szerint Törölte a Ryanair légitársaság Budapest és Barcelona között közlekedő, esti járatát szerdán. Az ír diszkont cég korábbi közlése szerint története legnagyobb sztrájkjára készül a héten.

Szerdán és csütörtökön 2400 járatból több százat törölnek a spanyol, a portugál, az olasz és a belga fedélzeti legénység munkabeszüntetése miatt.

A Ryanair sokáig nem ismerte el a szakszervezeteket, majd a tavaly októberben a személyzet hiánya miatt bejelentett járattörlések óta több országban is megkezdhette tevékenységét több pilóta- illetve légiutas-kísérő érdekképviselet. Ezzel is magyarázható, hogy a Ryanair az első nagy sztrájkot élheti meg a héten.

A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig csak akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással. Emiatt a személyzet 34 pontból álló, a munkakörülményeiket javító követelést fogalmazott meg.

A Ryanair hétfőn jelentette be, hogy a június végével záródott pénzügyi első negyedévében az adózott eredménye 319 millió euró lett. Ez 20 százalékkal kisebb ugyan az egy évvel korábbinál, de felülmúlta a szakértők által várt 305 millió eurót.7

Mindeközben elképesztő negatív kommentek zúdulnak Facebookon a légitársaságra. Sokan panaszkodnak és finoman szólva sem tartják egy korrekt cégnek az ír társaságot.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here