Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP politikusainál nagyon kicsapta a biztosítékot Orbán újabb formabontó Tusnádfürdői beszéde, sorban posztolnak olyan írásokat Facebookon, amiben megküldik a Fidesz vezért.

Nagyon nem jött be az MSZP-seknek Orbán tusványosi dumája, legalább is erre lehet következtetni,  hogy  kvázi poszt cunami indult el Facebookon. Most az MSZP-s politikusok posztjai közül a legjobb mondatokat idézzük.

A reagálások sorát az MSZP elnöke, Tóth Bertalan kezdte, aki egy Facebook videóban mondta el, hogy az MSZP olyan Európát szeretne, amely együttműködik, olyan Európát szeretne, amely együtt fejlődik, olyan Európát szeretne, amely biztonságos, amely megvédi a határait, és a kihívásokra közös megoldásokkal válaszol.

 

„Nemcsak a gazdasági együttműködés fontos, hanem az is, hogy az európai állampolgárok egymás iránti szolidaritása odavezessen, hogy felzárkózzunk és együtt élhessünk egy szolidárisabb, szociálisabb, boldogabb Európában.”- mondta többek között a videóban Tóth.

Molnár Zsolt az MSZP budapesti elnöke is reagált egy blogbejegyzésben. Molnár azt írja, egy olyan ember akarja az Európai Uniót fenekestül felforgatni, aki még azt a munkát sem tudta elvégezni, amire a választóktól megbízást kapott.

Az MSZP budapesti vezetője szerint  egyszerűen csődöt mondott a Fidesz politikája, hiszen Orbán Viktor országában ezrek halnak meg, mert nem jutnak időben orvosi ellátáshoz, családok nyomorognak, vagy éppen egy jobb élet reményében külföldre mennek.

Nagyon tiszteletre méltó, hogy – annak ellenére, hogy legutóbbi rádióinterjújában fáradtságra panaszkodott – ilyen nagyratörő álmokat sző, de arra kérnem, miután kipihente magát, lásson neki az itthoni problémák megoldásának- zárja bejegyzését Molnár

Lendvai Ildikó az MSZP korábbi elnöke is megszólalt, posztjában úgy összegezte Orbán beszédét, hogy  „most ott tartunk a nagy étvágyú Kis Gömböc meséjében, hogy a gömböc fel akar falni egy egész egész regimentet. Csak tudnám, mennyi van még a mese végéig.


Majd a beszédben lévő ellentmondásra is felhívja a figyelmet:  „Régen úgy gondoltuk, Európa a jövőnk, helyette most mi vagyunk Európa jövője”. Csak azt nem értem, hogy ebbe hogy illeszkedik a jövendölés: „Székelyföld még akkor is létezni fog, amikor az Iszlám térhódítása mindent bekebelezett Európában”. Európa be lesz kebelezve, az világos, de most akkor mi kebelezünk vagy a muszlimok? Pláne, hogy Oroszország is bezavar, mert „ütközőzónákat fog létrehozni ahogy ezt mindig is tette”. Azért remélem, annak kicsit könnyebb lesz, aki már önként jelentkezett a zónába. írja Lendvai.

Kökény Mihály, az MSZP korábbi egészségügy-minisztere szerint Orbán beszédében arra utalt, hogy a politikai rendszert kulturális korszakba kellene ágyazni, új szellemi és kulturális megközelítés kell, s szeptembertől nagy változások lesznek.De a részleteket egyelőre nem árulta el. S ez zavar engem igazán. Lehet, hogy ősztől visszajön a 3 T és újra lesznek, most már nyíltan szilenciumra ítélt alkotók? S amit a cenzúra hatósága nem minősít kereszténynek és nemzetinek, annak nincs helye a színházi produkciók között, a könyvkiadók kínálatában vagy a televíziós adásokban? Az agymosás új szakaszba lép?

Torzsa Sándor, a Societas elnöke azt írja, hogy amikor Orbán Erdélyben egy színpadról kinyilatkoztat, az MSZP delegációja Erdélyben párbeszédet folytat. Érvel és figyel. Számunkra nem a tusványosi színpad és a saját hangunk a valódi nemzeti érték, hanem azok a közös gondolkodások, melyeket az erdélyi ifjúsági vezetőkkel, a VMSZ-szel, Hargita megye vezetőjével, Csíkszereda polgármesterével vagy épp a politikai legenda Markó Bélával folytattunk.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here