Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Katona Tamás, egyetemi docens, a KSH egykori igazgatója és MSZP korábbi pártigazgatója időről-időre közre adja Magyarországról a helyzetképét.

2018.év nyár eleji számai nem túl biztatóak: Magyarországot Románia ismét előzi, egy olyan mutatóban, amit soha nem gondoltunk, hogy lehetséges lesz.

A háztartások egy főre jutó fogyasztásában már Románia is megelőzte Magyarországot. A magyar gazdaság helyzetét jól érzékelteti a mutató Törökországéval történő összehasonlítása is, ahol a háztartások egy főre jutó fogyasztása magasabb, mint nálunk, az Európai Unió átlagának több mint kétharmada, 68%-a.

A török gazdaság az egy főre jutó GDP tekintetében is 3-4 éven belül utolérhet bennünket. Sőt, mára oda jutottunk, hogy 2004-ig csatlakozott országok közül egyet sem, a legutóbb csatlakozott három balkáni tagország közül csupán kettőt előzünk meg az Európai Unió fejlettségi rangsorában.

2010-hez képest is romlott a pozíciónk: akkor a térség 11 államából a negyedik helyet foglaltuk el Szlovénia, Csehország és Szlovákia után. Megjegyzendő, hogy 1995-ben, /abban az évben, amikor elkezdődtek azok a statisztikai vizsgálatok, amelyek megalapozzák a rangsorok felállítását/ Magyarország egy főre jutó bruttó hazai terméke az uniós átlag 51%-át, míg 2004-ben, a csatlakozás évében a 62%-át tette ki.

A 11 közép-kelet-európai ország rangsorában mindkét évben a harmadik helyet foglalta el Magyarország, míg a múlt évben csupán a nyolcadikat lett.

Az egy főre jutó bruttó hazai termék vásárlóerőben mért értékét 2010 óta vizsgálva az uniós centrumhoz Litvánia 18, Lettország 14, Észtország és Románia 12, Lengyelország 8, Csehország 6, Bulgária 5, Szlovákia és Magyarország 3, míg Horvátország és Szlovénia 2 százalékponttal közelített.

A teljes elemzést itt tudja elolvasni! Azt már tesszük hozzá, hogy sajnos ezekről a lesújtó adatokról mélyen hallgat a propaganda média, ezért arra kérünk, hogy ne érjenek célt, oszd meg ezt a posztot!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here