Ezt az információt csupa-csupa jó indulatból maga Szikszai Péter, tartalomért felelős vezérigazgató-helyettes maga árulta el a Figyelőnek.

Az elfideszesítésért felelős Szikszai saját bevallása szerint is drámaian zajlott a tulajdonosváltás, és valóban többről van szó mint egy cégbírósági bejegyzésről.

Azonban ők KORREKT módon jártak az ott dolgozókkal szemben. Példaként hozta, hogy bár Kálmán Olgát kirúgták, férjét, Hoffmann György rendezőt továbbra is alkalmazzák.

Ugye milyen korrekt ezt lenyilatkozni és ezzel hitelteleníteni Kálmán Olgát?

Az is kiderült a lap interjúból, hogy példaértékű az együttműködés a két propaganda gyár a az Echo és HírTV között. Sőt egy újkori média K-vonal is mükdik, naponta egyeztetnek az Echo TV és a Hír TV vezetői.

A HírTV tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese szerint egyelőre nem dőlt el, hogy hogyan él tovább a két tök ugyanolyan tévécsatorna. “Az elkövetkezendő néhány hónapban” derül ki, hogy mi lesz az útjuk. A HírTV-nél egyelőre rövid távú célokat fogalmaztak meg: a működés fenntartása, a Híradó “áramvonalasítása”.

Magyarul se ötletük, se elképzelésük sincsen, hogy mi a francot kezdjenek a HírTV-vel. Ráadásul emberek se nagyon tolonganak a csatornához, arról már beszámoltunk, hogy információnk szerint egyszerűen elfogytak a kormányhoz hű média szakemberek, egyszerűen túl nagyra hízott a Fidesz propaganda gyár.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

MEGOSZTÁS