Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Márki-Zay többet tett Hódmezővásárhelyért pár hónap alatt, mint a Fidesz 20 éven át– írta egy kommentelő az alá poszt alá, melyben Márki-Zay Péter beszámolt a hódmezővásárhelyieknek az eddig elvégzett munkájáról.

Márki-Zay Péter 20 pontban számolt be facebook oldalán arról, hogy a megválasztás óta eltelt pár hónapban mennyi változáson ment keresztül a Csongrád megyei város. A beszámolójának a viccesen azt a címet adta, hogy a „Látszat polgármesterségem 5 hónapja”- kifigurázva ezzel a helyi Fidesz propagandáját, hogy nem csinál semmit.

Azt is leírja, hogy elképesztő nagy ellenszélben dolgozik, de ennek ellenére, talán nem bánták meg a hódmezővásárhelyiek, hogy a változásra szavaztak. Íme, Márki-Zay Péter 20 pontja az elvégzett munkáról, igazán példaértékű felsorolás:

1. Építményadó eltörlése 90%-ban (lehetett volna 100% is…)

2. Piaci parkolási díj megszüntetése

3. Közbeszerzések és beszerzések újraszabályozása, minden nyílt eljárással történik, ezért kaphattak máris olyanok is megrendeléseket, akik eddig alvállalkozóként dolgoztak, de a haszon mindig ugyanannál az 5-10 vállalkozónál csapódott le… Nincs többé mutyi, egyvalaki által hozott 3 ajánlat, tisztességes verseny van és a legjobb nyer, akkor is, ha fideszes!

4. Átláthatóság: minden kérdésre válaszolunk, felmerülő gyanúra nyilvánosságra hozzuk a tényeket. Az első önkormányzat lettünk, akik maradéktalanul betartjuk a hangfelvételkészítés szabályait, nyilvánosságra hoztuk a sportfinanszírozást, még a TAO-pénzeket is.

5. Kiálltunk a kórházi betegek mellett, támogattuk a vásárhelyiek szerint legjobb egészségügyi dolgozókat és adományt gyűjtöttünk a kórháznak. A 2012-ben a város korábbi vezetése által visszatartott pénzeket kifizetjük a kórháznak, az eddig fizetős parkolót immár ingyen biztosítjuk nekik. A megnőtt figyelem következtében a kórházban visszajelzések szerint máris jobban figyelnek a páciensekre és a kórházi fertőzések megelőzésére.

6. Az önkormányzati lakáseladásokkal keletkezett jelentős vagyonvesztést megfékeztük, csak a bentlakó veheti meg a bérlakást, és csak 3 évi bentlakás után. A bérlakások kiosztása terén a korrupciós panaszok megszüntetésére pontrendszert vezettünk be, ahol a felzárkóztatás érdekében a gyermekek lettek az első szempont, utána az anyagi helyzet, együttélés szabályainak betartása, önkormányzati vagyon védelme, stb. Az ostoba korlátozások feloldásáért küzdve akarjuk bővíteni az önkormányzati bérlakások 2014-ben még növelni akart, de végül ezzel ellentétesen nyilván anyagi okokból lecsökkent számát.

7. Teljes fordulatot értünk el a szemétszállításban: a megszüntetett hulladékszigeteket visszaállítottuk, kibővítettük az üvegek gyűjtésével, a magánházaknál igényelhetővé tettünk további szelektív edényeket, bátorítjuk és támogatjuk a további szelektivitást és a 70 km-re lévő Felgyő helyett 6 km-re visszük a kommunális hulladékot, évi közel 50 milliót megspórolva. Emellett új kukákat készítünk és helyezünk ki és fellépünk a szemetelés és illegális lerakás ellen.

8. A város eddig elhanyagolt sportköreit lehetőséghez juttattuk (egy box- és egy vívócsapat), vissza fogjuk állítani a BMX-pályát, ezúttal a Hódtóban, és kitisztítottuk a Kása-erdőt a tájfutóknak és sétálóknak.

9. A városi közösségek felszabadulhattak és szabadabban élhetnek közösségi életet: nincs elutasított egyház, gyülekezet, polgárőrség, sportegyesület, stb. A helyi rendezvényekre helyi együtteseket hívtunk, fellépésükért fizetünk is a lehetőségekhez képest. A Petőfi utcában termet ígértünk a vasútmodellezőknek, pingpongozóknak, fiataloknak, belvárosi olvasókörnek, és egy újonnan létrehozandó fedett játszóháznak is. A városban felszabadult polgári kezdeményezések önerőből, önkéntes munkával építkeznek, kertészkednek, hoznak rendbe játszótereket és ápolják a zöldterületeket, ültetnek fákat, stb.

10. Vállalkozások támogatásaként segítettem helyet találni, Szegedre ideköltöztetni egy 10-20 fős startup céget, ami ráadásul bérleti díjat fizet az önkormányzati irodáért is. Több nagyvállalattal beszéltem munkahely-teremtésről és városi támogatásokról, biztosan lesz majd olyan, ami itt bővít, sőt, remélem hogy sikerül változtatni az elmúlt 28 év hagyatékán, miszerint ide nem jött egyetlen komoly cég sem. Segítettünk vállalkozásoknak talponmaradni és bővülni a rendezési terv eddig elodázott átalakításával is, vendéglátóhelyek nyitását és bővülését segítettem a belvárosban több esetben is (Hordó, Zátony, remélem hamarosan a Raktár, és ideiglenesen a VB-kitelepülésnél is).

11. A csődbe juttatott város megmentése. A legfontosabb feladatom az elmúlt hónapokban a csőd elkerülése volt: a Fidesz által lehazudott 4 milliárdos tétel mellé előjött a kórház 264 milliós, a DAKK 54 milliós, az NKM 18 milliós követelése is, nem beszélve a babakötvények milliárdos nagyságú fedezethiányáról, a Belügyminisztérium által kirótt 1 milliárdos, komoly munkával 500 millióra csökkentett visszafizetési kötelezettségről. a stand és a városi TV betervezett, de be nem érkező 1 milliárdos befizetéseiről. Az előző vezetés egyszer már eladósította a várost, ez sajnos másodjára is megtörtént: tavaly december 31-én a könyvvizsgáló asszony jelentése szerint 3 milliárdnyi kifizetetlen lejárt határidejű számlája volt az önkormányzatnak, köztük Almási István temetési költségei is. Az idei évben a februári választásra többszáz millió forintot költött a fideszes vezetést, ezután semmilyen fedezetet nem biztosított a 263 milliós adócsökkentésre, sőt megszavazott egy finanaszírozhatatlan járda- és útépítési programot, a működés minden területéről elvonva a forrásokat (az ún. Hegedűs-csomag). A legnagyobb eredményünk az lesz, ha a város idei szállítói állományát a tavalyinél egymilliárddal kevesebbre fogjuk leszorítani – még ekkor is 2 milliárd lesz, komoly takarékossági intézkedésekkel (pl. reprezentációs kiadások levágása a korábbi számolatlan pénzszórással szemben, fideszes pártaktivisták megbízási szerződéseinek felmondása éves sokmilliós tételben, visszaélések és lopások felszámolása minden területen).

12. Véradás támogatása: korábbi polgármesterekkel szemben nemcsak személyesen adtam vért, de munkatársaimat is elvittem, bátorítottam, a Vöröskereszt rendezvényén résztvettem, a város nevében strandbelépőkkel támogattam.

13. A korábbi pazarló hirdetési szerződéseket felmondva olcsóbban egy új önkormányzati újságot indítottunk el, a Vásárhelyi Valóság-ot, ebben nemcsak a közösségi életről számolunk be ingyenesen minden vásárhelyinek, de lehetőséget adunk a helyi vállalkozásoknak hirdetésre, a közösségeknek bemutatkozásra, programok népszerűsítésére.

14. Roma felzárkóztatás: külön referenst bíztunk meg a feladattal, a helyi kisebbségi önkormányzattal együtt pályázunk és használjuk fel a futó pályázatokat a valódi felzárkóztatásra, integrációra. Az kap támogatást, aki gyermekét taníttatja, higiénikus körülmények között neveli, maga is munkát vállal, igyekszik. Kiállunk a megkülönböztetés ellen, sikeres példákkal bátorítjuk a fiatalokat, most augusztusban előadókat is hívtunk és Gasztroma fesztivált is szerveztünk.

15. A könyvtár új épületének pályázatát bemutattuk a vásárhelyieknek, szavazással beleszólási lehetőséget adtunk nekik ennek a fontos kérdésnek az eldöntésébe, új helyszínt javasoltunk a Zrínyi utcán és erről egyeztettünk a tervezőkkel is.

16. Felvettem a kapcsolatot az ATEV-vel, a kellemetlen szaghatás megszüntetése érdekében. Az elmúlt hetekben a széliránynak megfelelő időzítéssel igyekeztek segíteni a városnak, de a tartós megoldás egy az éves nyereségüknél alacsonyabb, az uniós előírások miatt is kötelező fejlesztés lesz – a tárgyalásokat a legmagasabb szinten folytatjuk, amíg ezt el nem érjük.

17. A fejlesztések egyike sem állt le, a tram train mellett a Zöld Vásárhely is elindult, a korábbiak mellett egy 3 utcás felújítás már meg is valósult TOP-os forrásból. A Járható Vásárhely programot 18 közbeszerzés keretében pályáztattuk meg, a közreműködő kiválasztásával magában is 10 millió forintot takarítottunk meg. Egy hulladéklerakó udvarra is pályázunk a veszélyes hulladékok gyűjtése érdekében.

18. Célul tűztük ki a város hiányzó utcanév-tábláinak pótlását, a külterületi utak karbantartására gréderezést és együttműködést a gazdálkodókkal, valamint az Országzászló emlékmű hibáinak kijavítását.

19. A strand üzemeltetésében a veszteségek csökkentésére szennyvíz-elvezetést építünk ki és új kutat tervezünk bekapcsolni. Ezek a beruházások a strand fenntarthatóságát szolgálják, a tavalyi veszteség ugyanis minden vásárhelyi lakosnak több mint 10ezer forintjába került.

20. Végezetül amit máris elértünk: a korábban a várost jellemző félelem oszladozik, senkit nem rúghatnak ki azért, mert valamelyik politikai oldalt támogatja, a facebook-on hozzászól egy bejegyzéshez, vagy támogatta egy jelölt kampányát. Kiállunk egymásért, a nyilvánosság erejével megvédjük azokat is, akikkel nem értünk egyet. Hiába igyekszik a Fidesz fenntartani a pártállami megfélemlítést, egyre több tanár és orvos is felvállalja a rendszerrel szembeni kritikát, egyre több fideszes elkötelezettségű vásárhelyi vett részt a közösség építésében. A jövőben is nyilvánosságra hozzuk és elítéljük a megfélemlítést, a közösség elleni aknamunkát, és kiállunk minden független vásárhelyi mellett.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here