Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tamás Gáspár Miklós az ATV Egyenes Beszéd című műsorának volt vendége, ahol arról beszélt, hogy Orbán Viktor tönkre akarja tenni az értelmiséget.

A Fideszhez közeli L. Simon László szerint „kultúrpolitikai dzsihád” zajlik a kormánypárti oldalon is, amelyben „a megszólalók néha összekeverik a kulturális élet szereplőinek, valamint a politikusoknak a feladatait.” Orbán Viktor Tusványoson mondott beszédében pedig arról beszélt, hogy új szellemi és kulturális megközelítésre van szükség.

Tamás Gáspár Miklós ezekre reagált,  szerinte ez egy régi küzdelem. A filozófus a műsorában arról beszélt, hogy már a 19. században felmerült a társadalmi átalakulás, mikor a jólét növekedett, kialakult az elméleti politika, ami újságírókat igényelt.

„A magyar értelmiség 80 százaléka szemben áll a kormánnyal. 20 százalék hallgat, és végzi a munkáját. Orbán tönkre akarja tenni az értelmiséget” – jelentette ki Tamás Gáspár Miklós, szerinte a miniszterelnök azt akarja, hogy ne legyen magyar értelmiség.

Megemlítette, hogy ezt el lehet intézni, ahogyan azt több muszlim országban is tették, ahol az értelmiséget elnyomták, elkergették.

„Miért vagyunk szabadlábon? Miért nincsenek a török kollégáink szabadlábon? Ők ellenállnak, tehát ülnek. A magyar értelmiség nem áll ellen” – folytatta.

Úgy véli, az értelmiségnek gondolkoznia és írnia kell, bele kell avatkozniuk a dolgokba. Mint mondta, a látszattal szemben az emberek nem gyávák, hanem elvesztették a reményt. „Az ellenálláshoz két dolog kell: ami nyomja az ellenállást, és a remény, ami húzza” – jegyezte meg a filozófus.

Hozzátette, hogy világosan látszik, hogy évtizedek óta sikerül megmérgezni a közvéleményt a rasszizmus különféle változataival, amiben egy újabb fejlemény a „heccsajtó”.

Szerinte azok az értelmiségiek, akik együttműködnek az Orbán-kormánnyal a reménytelenség, a megélhetés és a félelem miatt teszik mindezt. Tamás Gáspár Miklós úgy vélekedett, az értelmiség nem fogja örökre tűrni, hogy egyfolytában meggyalázzák mindazt, amiben az értelmiség általában hinni szokott: ilyen a tudomány, a művészet vagy a filozófia.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here