Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Elindult a kultúrharc és a Magyar Időkben megjelent névtelen cikk nem másnak esett neki, mint Andy Vajnának.

Persze mielőtt azt gondolná, hogy a kormányzati napilap Andy Vajna és felesége aranyevéses, luxus magánrepülős kiruccanásos, exkluzív jachtos sznob kultúrának üzen hadat, vagy annak hogy izomerőből próbálják az amerikai fánk-kultúrát Magyarországra szuszakolni, vagy az ilkereszténydemokrata ibizai bulikákkal lenne gond, az téved. Azzal semmi gond nincsen.

A névtelen szerző azon akadt ki, hogy az Andy Vajna által vezetett filmalap hat év működés után csak most írt ki pályázatot nagy történelmi filmekhez alapot adó ötletekre.

Egy augusztus 15-én keltezett felhíváson akadt, ki ami szerint egymillió forint jár annak, aki ötoldalon összefoglal egy olyan historikus cselekményt, amely utána vászonra vihető.

Szegény idióta kultúrharcosunk, úgy hülye ráadásul, ahogy van  mert valószínűleg nem érti a filmek készülését. Szerinte ugyanis sértő, hogy az ezeréves történelemből ilyen módon kell ötleteket halászni, és megalázó lehet számára a megnyerhető összeg is.

A HVG szerint hogy mi végre ez az érthetetlen kiborulás, azt vélik,  hogy a cikkíró maga is lepattant, meg nem értett, elnyomott, jobboldali filmzseni, akit  korábban a filmalapról lepattantat a történelmi témájú forgatókönyvével, és most így kíván elégtételt venni.

Andy Vajnát a kulturkampfban új küldetést találó kormányoldalon is sokan támadták, amiért nem készülnek adófizetők pénzéből olyan nagy, nemzeti érzelmet emelő művek, mint a Hídember-  véli a HVG

Van valami bizsergetően bájos ebben a jobboldali kútúrharcban. S igazából segít is megérteni nekünk, hogy pontosan mennyire is az elvekről szól valójában. Lószart azzal, van bajuk, hogy BALLIBERÁLISOK csinálnak itt filmeket. Hanem az az elv, hogy csináljunk jó szar nézhetetlen filmeket rengeteg adóforintért, ha én nem kapok állami lovét, akkor lejáratom még a saját fideszes kormánybiztosomat is.

Kibújt itt kérem a szög a zsákból: lóvéról szól ez mama, nem az elvekről.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here