Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Áll a bál a Fidesz propaganda médiában: hamis MSZP-elnöki levél alapján hazudoztak. A rendőrség már nyomoz. Az MSZP-ről kezdték el terjeszteni a szokásos hazudozást, hogy a párt csődben van és most már tényleg minden ingatlanjukat el fogják adni.

A történet roppant primitív, a Pesti Srácok egy senki által, soha nem látott MSZP elnöki levél alapján megírták, hogy a párt csődben van és elkívánja adni az összes ingatlanát. A levelet a Fidesz- propaganda portál szerint Tóth Bertalan, az MSZP elnöke jegyzi és a párt választmányi tagjai kapták.

Csak hogy a pártban senki nem kapott ilyen levelet. Akkor derült ki, hogy igazából nem pusztán egy szokásos Fidesz-álhírről van szó, hanem itt bűncselekmény azaz hamisítást  is elkövetett valaki, amikor Tóth Bertalan a HírTV megkeresésére azt válaszolta, legyenek olyan kedvesek megmutatni azt a levelet.

Nyilván egy ilyen kérésre mutatni kell egy levelet, mert különben borul a sztori és mutattak is egy hamis levelet, amin ismeretlen tettesek visszaéltek a pártelnök aláírásával.

Tóth Bertalan ezután közölte, hogy rendőrségi feljelentést tesz. Maradjunk annyiban messzire mentek most a Fidesz fiúk.

Ráadásul az MSZP elnöke arról is beszámolt, hogy olyan gyenge minőségű hamisítvány, hogy csak a hülyének nem esik le, hogy nem lehet valódi a levél. Ugyanis a levélre valaki, ráfénymásolta Tóth Bertalan kivágott aláírását, de úgy hogy látszik a körbevágás nyoma.

Az MSZP friss közleménye szerint az állevelet érdekes módon csak a Pesti Srácok és más fideszes médiumok kapták meg. A párt ezért feljelentést tesz hamisítás és csalás ügyében.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke is megerősítette, hogy ilyen levelet senki nem kapott, tehát az hamis. „Ez a levél nettó hazugság, zavarkeltés, ilyen nem is létezik. A párt jogászai már fogalmazzák a feljelentést”-mondta Kunhalmi zoom.hu.

A HírHugó által megkérdezett politológusunk elmondta, hogy szerinte az állhat az MSZP elnök hamis levele mögött, hogy az MSZP a legfrissebb kutatások alapján erősödésnek indult.  A Fidesz kommunikáció mindig azt az ellenzéki pártot támadja, amelyik épp a legveszélyesebb rá. Most az MSZP-t érezhetik annak.

Azt látjuk a független médiában, hogy nem egyszer számolnak be arról, hogy a kormánypárti média a céljai elérése érdekében még hírhamisításra is képes.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here