Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ma fognak szavazni az Orbán politikáját elítélő Sargentini- jelentésről. Arról már több posztban is beszámoltunk, hogy Orbán európai szövetségesei sorban mondták ki nem támogatják tovább az orbáni politikát.

Most egy összegzés készítettünk, hogy vélhetőleg, az előzetes sajtónyilatkozatok alapján az Európai Parlament 21 magyarországi képviselője közül ki, hogy fog szavazni.

A 21 magyar képviselőből 12 a Fidesz-KDNP színeiben ül a parlamentben. Közülük Bocskor Andrea, Deli Andor, Deutsch Tamás, Erdős Norbert, Gál Kinga, Gyürk András, Hölvényi György, Járóka Lívia, Kósa Ádám, Schöpflin György, Szájjer József azaz 11 képviselő biztos, hogy el fogja utasítani a Sargentini-jelentést.

Nagy kérdés azonban, hogy Tőkés László hogyan fog szavazni, ugyanis az erdélyi református lelkész még 2015-ben több a Fidesz politikáját nyíltan kritizáló kijelentést is tett, de vélhetőleg újraválasztása érdekében inkább el fogja utasítani a jelentést.

Az ellenzéki pártok közül a Szocilasták és Demokraták frakcióban üllő MSZP és DK 4 képviselője mind jelezte, hogy meg fogják szavazni az Orbán politikáját elutasító jelentést. Tehát Ujhely István, Szanyi Tibor, Molnár Csaba és Niedermüller Péter igennel fog szavazni.

Nem egységesek a Zöld Frakcióban ülő magyar képviselők. Az MSZP-vel szövetséges Párbeszéd képviselője Jávor Benedek egyértelműen jelezte, hogy az igen gombot fogja megnyomni.

Tegnap hatalmas felháborodást keltett az ellenzékik körében, hogy az LMP egyetlen képviselője Meszerics Tamás bejelentette, hogy nem fogja megszavazni a Sargentini-jelentést, nem fog részt venni a szavazáson. Ez azért is érdekes döntés, mert Sargentini asszony az LMP-s képviselő frakciótársa, tehát elvileg neki volt a legnagyobb ráhatása, hogy mi kerüljön a jelentésbe.

A Jobbik színeiben három képviselő került be a parlamentbe, Balczó Zoltán a tegnapi vitában jelezte, hogy ő tartózkodni fog a szavazáskor, míg Morvai Krisztina vélhetőleg nem fogja megszavazni a jelentést. Kovács Béla nem nyilatkozott eddig még arról, hogyan fog szavazni.

A határon túli magyar pártok képviselő sem egységesek a kérdésben. A felvidéki pártok közül a Hid-Most képviselője valószínűleg meg fogja szavazni a jelentés, míg az MKP képviselője nem foglalt egyértelműen állást. Csáky Pál azt sérelmezi, hogy csak a Magyarországon történő jogsértésekről esik szó pedig a szlovákiai eseményeket is kellene vizsgálni.  Az erdélyi RMDSZ álláspontja sem ismert ezidáig.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here