Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ujhelyi István mai közleményében jelezte, hogy egy normális demokráciában, a kormány ilyenkor önként távozik. Azt már mi tesszük hozzá, hogy 8 év Orbáni hatalom gyakorlás után teljesen el is szoktunk attól, hogy a kormánynak illik viselni a döntéseinek a következményeit.

Történelmi lépésre szánta el magát az Európai Unió és az Európai Parlament meggyőző, pártcsaládok felett átívelő masszív többsége. Az EP történetében először indították el a jogállamiság súlyos sérülése miatt egy tagállam kormányával szemben a 7-es cikkelyes eljárást.- fogalmazz közleményében Ujhelyi István, az MSZP Európai Parlament képviselője

Majd arra is emlékeztet, hogy egy normális és szerencsés országban ilyenkor a szégyenpadra került kormány megköveti a választókat és önként távozik a hatalomból, de legalábbis elgondolkodik azon, hogy bűnei elfedésére meddig tarthatja még pajzsként maga elé a teljes nemzetet.

Azt is elmondta, hogy nem volt véletlen, hogy egy magyar zászlót kihelyezve szavazta meg a jelentést. Hozzá teszi, hogy ma ugyanis az az igazi hazafi, aki országát, nemzetét és gyermekeinket meg akarja védeni az orbáni rezsim erőszakos károkozásától.

Ebben a most elfogadott jelentésben az európai nemzetek képviseletében az Európai Parlament több mint kétharmados többsége erre tett kísérletet.- zárja sorait.

FIGYELEM VÁLTOZÁS: Közben bejelentették, hogy az MSZP, a Párbeszéd és a DK közösen fog tüntetni vasárnap délután a budapesti Bem téren,

Tehát az ellenzéki tüntetés most vasárnap 16 órakor lesz a fővárosban, a Bem József téren a II. kerületben.

Kedves olvasó pedig arra kérünk, hogy oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa: milyen is lenne egy demokratikus Magyarország.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here