Ujhelyi István az MSZP Európa Parlamenti képviselője, tegnap az ATV Egyenes Beszéd Kontra című műsorának volt a vendége és egy fontos kérést intézet a vasárnapi ellenzéki tüntetés résztvevőihez

Ujhelyi István tegnap az ATV Egyenes Beszéd stúdiójában elmondta, hogy azt szeretné, hogyha minél többen eljönnének vasárnap 16 órára a Bem térre s minél többen hozzák magukkal a saját kokárdájukat.

Figyelem a videónak hangja is van! Ha nem szól, akkor a videó jobb sarkában lehet felhúzni!

Hozzátette, hogy nem akar ugyanolyan elcsépelt szimbólumot gyártani, mint amit Orbánék tettek, de most vasárnap a tüntetésen nála lesz a kokárdája és ki fogja tűzni, mert azt szeretné ha megmutatnánk, hogy az Európai Unió éppen bennünket, magyarokat akar megvédeni attól a kormánytól, amely ellopta az unió pénzét, és amely ellopta gyermekeink jövőjét egy szabad, boldog és fejlődőképes európai Magyarországot.

Ujhelyi István már az európa parlamenti  felszólalásában is jelezte, hogy szimbolikusan visszaveszi a kokárdát a Fidesztől, amit az 2002-ben párt célokra használt fel.

Mi ezt egy fontos kezdeményezésnek gondoljuk, ezért Mi is arra kérünk mindenkit, hogy vasárnap azontúl, hogy hozz magával még egy embert, hozzon magával egy kokárdát is! 😉

Tehát vasárnap 16 óra Bem tér! Oszd meg ezt a posztot, hogy minél több emberhez eljusson Ujhelyi István felhívása.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

MEGOSZTÁS