Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Székely László több mint 1000 betege írta alá azt a tiltakozó petíciót, mely azért indult, hogy az ország egyik legsikeresebb szívsebészét haladéktalanul vegye vissza a kardiológiai intézet.

A kormány minden jel szerint béna kacsaként figyeli Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi botrányát, azonban az dagadni látszik tovább.

Mint ismeretes szeptember elején Kásler Miklós egészségügyért is felelős miniszter közbenjárására kirúgták az ország egyik legsikeresebb szívsebészét Székely Lászlót a kardiológiai intézetből.

A botrány azután dagadt igen csak nagyra, hogy kiderült a kirúgással összefüggésbe hozhatóan meghalt Székely egyik betege.

A Blikk számolt be róla, hogy Székely korábbi betegei tiltakozó altírásgyűjtésbe kezdtek, melyben azt követelik, hogy azonnal vegyék vissza a sikeres orvost.

A Blikk azt is megtudta, hogy már több mint 1000 betege és 50 kollégája követeli, hogy Székely tovább gyógyíthasson. Az aláírók között van a magyar fitnesz király, Schobert Norbert is, akit még 2012-ben operált a doktor.

Az újságnak elmondta a sportember, hogy a doktor megmentette az életemet, tartozom neki annyival, hogy harcolok érte! Félek, elveszítheti őt az ország, nagy valószínűséggel külföldről kap majd ajánlatot – mondta.

A Hír Hugó már beszámolt arról, hogy a Fidesz sorait is megosztja az esett, a kormánypárt Baranya megyei politikusa, korábbi miniszteri megbízott Tiffán Zsolt is egy nyílt levélben ált ki Székely professzor mellett.

S a végére hagytam a legtanulságosabb történetet. Megnéztem az Origo.hu nevű Fidesz közeli portált, hogy hogyan és hányszor számolt be erről a kirúgási botrányról. Konkrétan 0, azaz nulla cikkben írta meg Magyarország egyik legolvasottabb portála a Fidesznek igen csak kínos ügyet. Ezért kérünk, hogy oszd meg facebookon a ezt a posztot, mert máskülönben esélye sincsen a valós híreknek, hogy eljusson az emberekhez!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here